Pesti Srácok

Rengeteg szavazót bukna az ellenzék a teljes összefogással

Rengeteg szavazót bukna az ellenzék a teljes összefogással

A Jobbikkal szimpatizálók egyharmadát és a baloldali szavazók egyötödét elvesztené közös listaállítás esetén az ellenzék – derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásaiból. A lemorzsolódás hátterében minden valószínűség szerint Gyurcsány Ferenc elutasítottsága áll. Mindennek az lenne a következménye, hogy a Fidesz-KDNP a 2014-es eredményét felülmúlva 14 EP-mandátumot szerezne.

A jobbikosok 33 százaléka, a baloldali pártok szimpatizánsainak pedig 20 százaléka nem szavazna egy teljes körű ellenzéki összefogásra. Mind a Jobbik, mind pedig a baloldali pártok (MSZP-Párbeszéd, DK, Momentum, LMP, Liberálisok) szimpatizánsain belül felülreprezentáltak a közös listát elutasítók a kelet-magyarországi lakosok körében. Mindemellett megmutatkozik az is, hogy a DK-sok jóval nagyobb arányban fognának össze akár a Jobbikkal is, mint az MSZP-sek (83, illetve 55 százalék). A lemorzsolódás egyik fő indoka valószínűleg, hogy Gyurcsány Ferenc elutasítottsága a magyarok körében továbbra is kiemelkedően magas, 73 százalékos. Ezzel továbbra is ő a legnépszerűtlenebb magyar politikus, a Jobbik táborán belül 84 százalék, de még a baloldalon belül is a többség (55 százalék) elutasítja.

A Nézőpont Intézet adatai alapján a Fidesz-KDNP 54, a Jobbik 14, a baloldali pártok pedig összességében 26 százalékot szereznének abban az esetben, ha mindenki külön listát indítana. Közös listaállítás esetén azonban változna a helyzet, a Nézőpont Intézet telefonos közvélemény-kutatása szerint nagyobb a taszító, mint szimpatizánsokat vonzó hatása a napirenden lévő együttműködési stratégiának, ugyanis ebben az esetben a Fidesz-KDNP 60, a szivárványkoalíció pedig 33 százalékot érne el. Mindebből az következik, hogy a Fidesz-KDNP 13 helyett 14, az ellenzéki pártok – a Demokratikus Koalíciótól a Jobbikig – 8 helyett 7 mandátumot szereznének egy most vasárnap esedékes EP-választáson abban az esetben, ha a közös listaállítás mellett dönt az ellenzéki oldal.

PestiSracok facebook image

Forrás: Nézőpont Intézet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu, Nézőpont intézet

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.