Pesti Srácok

Schmidt Mária: Változatlanul a "fejlett” Nyugat civilizációs célpontja vagyunk

null

Kelet-Európa épp azért nélkülözhetetlen a Nyugat számára, mert mi szolgáltatjuk a Nyugat felsőbbrendűségének élő bizonyítékát! - írta pénteken megjelent esszéjében Schmidt Mária történész. A Látószög blogon közreadott Kínai Fal Kelet- és Nyugat-Európa között című írásban kiemelte, az Európai Unió nyugati felének minden egyes napja arról szól, hogy „színvonaltalan, tudatlan nyugati senkik, nemegyszer isiászosan leckéztetnek és oktatgatnak minket, olyan kötekedő módon, amit volt gyarmataik esetében eszükbe sem jutna megengedni maguknak”. Hozzátette, ezeknek az országoknak a képviselőit ez „a tőlünk nyugatra évszázadok alatt kifejlődött felsőbbrendűségi, értsd még: übermensch attitűd vértezi fel arra, hogy minket folyamatosan kioktassanak. Minket meg az évszázadok alatt belénk táplált kisebbségi érzés, bizonyítási kényszer, hogy ne röhögjük ki őket és ne menjünk el mi is hozzájuk, leiskolázni és lealázni őket”.

Schmidt Mária felidézte, már a XVIII. századi nyugati értelmiség úgy tekintett Kelet-Európára, mint amelyet olyan vad népek laknak, melyek civilizációja még várat magára, de ahol különben érdemes antropológiai és néprajzi megfigyeléseket végezni, esetleg felvilágosult tanácsokat adni a térség uralkodóinak.

Mint fogalmazott,

PestiSracok facebook image

Schmidt Mária szerint a XIX. században aztán már hatalmi-politikai szempontból is foglalkoztak Kelet-Európával, amely a gyakorlatban azt jelentette, hogy kényük-kedvük szerint húzogatták a határainkat, és hoztak létre államalakulatokat. „Magasröptű eszméik hirdetése közben egy pillanatnyi kétségük sem volt afelől, hogy ezzel is csak az elmaradott és barbár Kelet-Európát civilizálják” – jegyezte meg a történész. Úgy vélte,

Ebből kifolyólag a történész szerint

Schmidt Mária kiemelte, harminc évvel ezelőtt a régió felszabadult, az öntudatra ébredést a Nyugat azonban nem hajlandó elfogadni. Sem azt, hogy

Forrás: latoszog.blog.hu; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.