Pesti Srácok

Szánthó Miklós: A Jobbik lehet az új SZDSZ

null

Az ideológiai és erkölcsi zavar mellett az idő sem az ellenzéki pártoknak dolgozik, amit legjobban a közös európai parlamenti lista MSZP-s elképzelése jelenít meg – nyilatkozta Szánthó Miklós a Magyar Időknek. A szakértő szerint a mostani kapkodás oka, hogy a május végi EP-választás után már nem lenne elég tér és idő az ellenzéki összefogás propagálására az őszi önkormányzati választás előtt. A szakértő szerint a mostani kapkodás oka, hogy a május végi EP-választás után már nem lenne elég tér és idő az ellenzéki összefogás propagálására az őszi önkormányzati választás előtt.

– nyilatkozta a Magyar Időknek Szánthó Miklós annak kapcsán, hogy Tóth Bertalan MSZP-elnököt követően Ujhelyi István és Szanyi Tibor szocialista EP-képviselők is egy összellenzéki lista mellett törtek lándzsát.

Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint már önmagában az is meglehetősen furcsa volt, hogy az ellenzéki pártok az elmúlt hetekben a kocsit kötötték a ló elé, és már most az önkormányzati választással foglalkoztak, „elfelejtve” a májusban esedékes EP-voksolást. Úgy látja, az objektív időfaktor miatt harapófogóban van az ellenzék: miközben most még valóban korán van a készülődés az önkormányzati voksolásra, az EP-választás után viszont már nem lesz idő igazán kampányolni a „nagy összefogás” jegyé­ben, hiszen a nyár jellemzően politikai szempontból is uborkaszezon.

PestiSracok facebook image

– jegyezte meg.

A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy a Jobbik balratolódása már korábban megkezdődött, és az elmúlt pár évben a balliberális pártok sem haboztak, ha parlamenti akciókhoz a Jobbikkal történő együttműködésre volt szükség.

– tette hozzá.

Forrás: Magyar Idők; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.