Pesti Srácok

A Fidesz szerint az ellenzék együtt iratkozott fel a Soros-listára

A Fidesz szerint az ellenzék együtt iratkozott fel a Soros-listára

A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke újra elismerte, hogy az ellenzék együtt iratkozott fel a Soros-listára. A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte pénteken az MTI-vel, hogy Gyurcsány Ferenc a DK köztársaságnapi megemlékezésén azt mondta: a hazafiaknak és demokratáknak, függetlenül attól, hogy honnan jöttek, közösen kell szembeszállniuk Orbán Viktor rendszerével.

A Fidesz reagálásában azt írta, ezzel Gyurcsány Ferenc ismét egyértelművé tette, hogy az ellenzéki politikusok a hatalomért mindenre képesek: a baloldal gátlástalanul összeállt a náci, antiszemita Jobbikkal, és együtt iratkoztak fel a Soros-listára, hogy bevándorlóországot csináljanak Magyarországból.

A Fidesz szerint az ellenzék Soros választási kampányának újabb megrendelését hajtja végre, újabb hazug ürügyet keres, hogy támadja a kormányt. A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte, hogy az ellenzék közös beadványt nyújt be az Alkotmánybírósághoz a közigazgatási bíróságokról szóló törvényekkel kapcsolatban, mert szerintük alkotmányellenes lenne az alkalmazásuk. A Fidesz szerint a közigazgatási bíróságok csak újabb ürügyet jelentenek az ellenzéknek és a Soros-hálózatnak, miután minden eddigi akciójukról kiderült, hogy csak színjáték. A támadások valódi oka, hogy Magyarország a Soros-terv útjában áll, mert a magyar emberek úgy döntöttek, nem akarnak bevándorlókkal együtt élni.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.