Pesti Srácok

A képviselőház semmisnek mondta ki a rendkívüli állapot kihirdetését

A képviselőház semmisnek mondta ki a rendkívüli állapot kihirdetését

Semmisnek mondta ki a rendkívüli állapot Donald Trump amerikai elnök általi kihirdetését az amerikai képviselőház.

A képviselőház 245:182 arányban utasította el Trump deklarációját kedden. A szavazáson 13 republikánus képviselő a demokratákkal együtt voksolt, ám nem sikerült a határozatot kétharmados arányban megszavazni, amely felülírta volna az esetleges elnöki vétót. Donald Trump elnök már korábban jelezte: élni fog vétójogával. A határozati javaslatot előterjesztő demokrata párti politikusok azzal érveltek, hogy az elnök állításával ellentétben a déli határokon nincs rendkívüli állapot, és egyoldalúan hozott döntésével az elnök elindult a diktatúra felé vezető úton.

- nyilatkozta a szavazás megkezdése előtt Nancy Pelosi demokrata párti házelnök. Az amerikai alkotmány egyik zsebkönyv méretű példányát felmutatva Pelosi azzal fordult a republikánus képviselőkhöz: el kell dönteniük, hogy Donald Trumpra vagy az amerikai alkotmányra esküdtek fel. A republikánus politikusok azzal érveltek, hogy a demokraták nem hajlandóak tudomást venni az amerikai-mexikói határon kialakult válsághelyzetről. Hangsúlyozták továbbá, hogy az amerikai elnöknek hatalmában áll rendkívüli állapotot kihirdetni, mivel egy 1976-ban a kongresszus által megszavazott törvény lehetővé teszi ezt.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott Kevin McCarthy, a republikánusok képviselőházi frakcióvezetője. Hozzáfűzte:

A képviselőházi voksolás után még a szenátusnak is szavaznia kell. Nem biztos azonban, hogy a felsőházban is elfogadják a határozatot, mivel ott a republikánusok vannak többségben.

Donald Trump február 15-én jelentette be a rendkívüli állapot kihirdetését, miután a kormányzat működését biztosító költségvetést úgy szavazták meg, hogy abban nem szerepelt az általa kért 5,7 milliárd dolláros összeg a határfal megépítésére.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/The New York Times Pool/Doug Mills

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.