Pesti Srácok

A magyar-szlovén példát ajánlja Európának Kövér László az őshonos kisebbségek ügyének rendezésére

null

A magyar-szlovén viszony példa lehetne az őshonos nemzeti kisebbségek ügyének európai szintű rendezésére, amit a két állam közös javaslatként vetne fel az Európa jövőjéről szóló vitákban - közölte az Országgyűlés elnöke csütörtökön a szlovéniai Lendván.

Kövér László a Szlovén Nemzetgyűlés elnökével, Dejan Zidannal és a muravidéki magyar kisebbség képviselőivel folytatott délelőtti találkozója után, sajtótájékoztatón beszélt az általa felvetett kezdeményezésről. Miután Európa lakosságának mintegy 10 százaléka őshonos nemzeti kisebbségként él, az ezzel kapcsolatos európai sztenderdek kialakítása nemcsak magyar kérdés, de Európának is az egyik legfontosabb kérdése - mondta a házelnök. A magyar politikus kiemelte: a rendszerváltozás után először szerveztek olyan látogatást, amelynek során egy napon keresik fel a szlovéniai magyar és a magyarországi szlovén kisebbségi közösséget.

Magyarország szomszédságpolitikájában "hangsúlyos, ha nem a legfontosabb a határon túli magyar közösséggel való bánásmód, amit az adott ország tanúsít", és hasonlóképpen nagy jelentőséget tulajdonít Magyarország a területén élő 13 nemzetiségnek, amelyek összekötő kapcsok az államok között - hangsúlyozta Kövér László. Hozzátette: ezért is vetette fel, hogy ha túlleszünk az európai parlamenti választás "zaklatott időszakán", akkor az Európa jövőjéről szóló vitákban közösen tehetnének kezdeményezést, hogy alkossunk európai sztenderdeket az őshonos nemzeti közösségek kérdésének kezelésére. Az Országgyűlés elnöke fontosnak nevezte, hogy Szlovéniával olyan közös projekteket valósítsanak meg, amelyek "az együttműködést szimbolizálják, de van praktikus értékük is". Ide sorolta a közös történelmi forrásgyűjtemény létrehozását, illetve a magyar-szlovén és szlovén-magyar szótár elkészítését.

Ez utóbbiról megjegyezte: nemcsak költséges projekt, de szellemileg és tudományos értelemben is komplikált feladat. Szlovén partnerével azonban megegyeztek abban, hogy mindketten arra ösztönzik kormányaikat, hogy a közös projekteknek minél hamarabb legyen meg a politikai támogatása, az anyagi forrása, és minél gyorsabban fejeződjenek be a munkák. Dejan Zidan a sajtótájékoztatón megemlítette: első magyarországi hivatalos látogatása idején vetette fel neki Kövér László, hogy közösen látogassanak el a két nemzeti közösséghez. Ez a továbbiakban állandó gyakorlattá fog válni.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott a szlovén házelnök. Jelezte, tárgyalásaikon megállapították: a magyar nemzeti közösség elégedett a helyzetével, de további közös projekteket várna.

A közös sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva a szlovén parlamenti elnök azt mondta: örülnének annak, ha minél több befektetés érkezne a Muravidékre és a Rábavidékre egyaránt. Kövér László ehhez azt fűzte hozzá, hogy Magyarország jó gazdasági állapotban van, és az elmúlt években sikerült a külföldi befektetők körében olyan bizalmat kialakítani, aminek köszönhetően soha nem látott értékben áramlott be működőtőke Magyarországra. Ez jó az országnak, mert munkahelyeket teremt, emeli a munkakultúrát és a technológiai színvonalat, de természetesen a befektetőknek is hasznot hoz. A magyar kormány igyekszik ezeknek a befektetéseknek egy részét azokra a területekre terelni, ahol munkahelyekre van szükség, de nem voltak korábban ilyen beruházások. "De büszkék vagyunk arra, hogy most már a magyar gazdaságban is van annyi potenciál, hogy a magyar tőkét más országokban is be tudjuk fektetni", ami az adott térségnek és a befektetőknek is hasznot hoz - emelte ki.

- fogalmazott Kövér László. Elmondta továbbá, hogy a magyar kormány igyekszik más szomszédos országokkal is partner lenni a befektetések elősegítésében, hiszen ahol ellenállás, bizalmatlanság van, ezek a befektetések nem hozhatják meg a várt eredményt sem az egyik, sem a másik közösség javára. Kövér László és Dejan Zidan a lendvai sajtótájékoztató után ellátogatott a nemrég felújított Bánffy Központba, majd a Vas megyei Felsőszölnökre utaztak, ahol a szlovén nemzetiség képviselőivel találkoznak.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.