Pesti Srácok

Amerikai kérésre jelölte Nobel-békedíjra Trumpot a japán kormányfő

null

A washingtoni kormány kérésére jelölte Nobel-békedíjra Donald Trump amerikai elnököt Abe Sindzó japán miniszterelnök tavaly ősszel - értesült az Aszahi Sinbun című japán napilap vasárnap.

Trump pénteken elárulta, hogy Abe felterjesztette a rangos kitüntetésre a párbeszéd megkezdéséért és a feszültségek csillapításáért Észak-Koreával. Az amerikai államfő beszámolója szerint a japán kormányfő átadta neki annak az ajánlólevélnek a másolatát, amelyet elküldött a Nobel-bizottsághoz. Trump a dokumentumot "a legszebb ötoldalas levélnek" nevezte. A tokiói külügyminisztérium nem kívánta kommentálni Trump bejelentését.

Az Aszahi egy névtelenül nyilatkozó japán kormányzati forrásra hivatkozva azt írta, hogy az amerikai kormány kereste meg Abét a jelölés ötletével, miután Trump tavaly júniusban Szingapúrban találkozott Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel. Ez volt az első alkalom, hogy hivatalban lévő amerikai elnök tárgyalt Észak-Korea vezetőjével. A Reuters hírügynökség által megkeresett Fehér Ház egyelőre nem kommentálta az értesülést. A Nobel-békedíjat a norvégiai Nobel-bizottság ítéli oda évente. A testület honlapja szerint 304 embert jelöltek a 2019-es díjra. A korábbi amerikai elnökök közül Barack Obama és Jimmy Carter nyerte el a kitüntetést.

A Nobel-békedíj az egyik legtekintélyesebb nemzetközi kitüntetésnek számít. A díjat - a többi Nobel-díjjal együtt - Alfred Nobel svéd kémikus, a dinamit feltalálója alapította. Nobel akarata értelmében a békedíjat az a személy kapja, aki az elmúlt év során a legtöbbet tette a nemzetek közötti testvériségért, a nemzetközi békéért. A Nobel Alapítvány honlapja szerint bárki ajánlását elfogadják, aki eleget tesz a feltételeknek. A jelenleg érvényes kritériumok szerint az országok vezetői jelölést nyújthatnak be. Az alapítvány szabályzata úgy rendelkezik, hogy ötven évig nem lehet nyilvánosságra hozni a díjat el nem nyerő jelöltek nevét.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Vezető kép: MTI/AP/Evan Vucci

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.