Pesti Srácok

Amy Klobuchar személyében újabb elnökjelölt-aspiránsa van az amerikai Demokrata Pártnak

null

Amy Klobuchar minnesotai szenátor személyében újabb demokrata párti politikus jelentette be vasárnap hivatalosan is, hogy indul a párt elnökjelöltségéért a 2020-as amerikai elnökválasztáson. Az 58 éves Klobuchart a tavaly novemberi félidős választásokon nagy fölénnyel választották be hatodszorra is a szövetségi szenátusba. Akkor - ahogy most is - közép-nyugati gyökereit hangsúlyozta, kiemelve, hogy képes jó kapcsolatokat kialakítani mindazokkal, akik a térségben Donald Trump elnökre szavaztak 2016-ban.

- fogalmazott a szenátor egy minneapolisi parkban, mínusz 10 Celsius-fokos hidegben megtartott nagygyűlésen, bejelentve, hogy indul pártja elnökjelöltségéért.

PestiSracok facebook image

- hangoztatta Klobuchar. Azzal érvelt, hogy a demokratáknak 2020-ban nagyon oda kell figyelniük a Közép-nyugatra, ahol 2016-ban Donald Trump győzött olyan államokban, mint Michigan, Wisconsin, Ohio, és Minnesotában is csupán 2 százalékos különbséggel veszített Hillary Clinton demokrata párti jelölttel szemben.

A korábban ügyészként és vállalati jogászként dolgozó szenátor - a New York-i Kirsten Gillibrand, a kaliforniai Kamala Harris és a massachusettsi Elizabeth Warren után - a negyedik női demokrata párti politikus, aki bejelentette indulási szándékát a 2020-as elnökválasztáson. Tulsi Gabbard hawaii politikus szintén jelezte elhatározását, de ő még nem tette ezt hivatalossá.

Elizabeth Warren szombaton a massachusettsi Lawrence városában el is indította választási kampányát, amelynek középpontjában - mint kifejtette - a gazdagok és a szegények közötti jövedelmi különbségek csökkentése áll majd.

MTI; Fotó: Vanity Fair

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.