Pesti Srácok

Az olaszok nemet mondtak a Salvini elleni bírósági eljárásra

Az olaszok nemet mondtak a Salvini elleni bírósági eljárásra

Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) olasz kormánypárt szavazói hétfő este lezárult internetes szavazásukon nemet mondtak arra, hogy az olasz parlament megfossza mentelmi jogától és bíróság elé állítsa Matteo Salvini belügyminisztert egy korábbi migrációs intézkedése miatt.

Az M5S - szokása szerint - a mozgalom regisztrált szavazói között online voksolást tartott a pártot is érintő kérdésről. A véleménynyilvánításban részt vevő több, mint 52 ezer voksoló 59,05 százaléka úgy szavazott, hogy Matteo Salvini az olasz állam érdekében lépett, amikor tavaly augusztusban nem engedélyezte, hogy az olasz partiőrség hajója, a Diciotti fedélzetén érkezett 177 fős migránscsoport olasz partra lépjen.

Az M5S internetes szavazása megelőzte az olasz parlament illetékes mentelmi bizottságának kedden délután várható döntését a Matteo Salvinivel szemben indított eljárásról.

A belügyminiszter, a Liga kormánypárt vezetője ellen a szicíliai Catania ügyészsége indított vizsgálatot hivatali hatalommal való visszaélés, személyi szabadság korlátozása, valamint a nemzetközi konvenciók megsértése miatt. Ezt a kormánytagokkal szembeni eljárásokkal megbízott úgynevezett miniszteri bíróság is megerősítette. Az ügy most az olasz parlamenthez került át: első lépésben a mentelmi bizottságnak kell döntenie arról, támogatja-e vagy sem a Matteo Salvinivel szembeni fellépést, vagyis azt, hogy a belügyminisztert, aki a római felsőház tagja, megfosszák mentelmi jogától és bíróság elé állítsák.

PestiSracok facebook image

A bizottság elnöke, Maurizio Gasparri, a jobbközép Hajrá Olaszország (FI) tagja már korábban nyilvánosságra hozta, hogy nem támogatja a Salvinivel szembeni eljárást. A 23 tagú bizottságban a Liga, a FI és a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) tagjai az eljárás ellen szavaznak, a balközép Demokrata Párt (PD) és más baloldali pártok igent mondanak, az M5S hét tagjának a párt internetes szavazása értelmében nemet kellene mondania. A bizottság döntésének figyelembe vételével a szenátus egy hónap múlva szavaz a Salvinit érintő ügyről. A felsőházban az M5S frakciótagjai sem biztos, hogy a párt online felmérésével összhangban szavaznak. Elemzők szerint azonban az európai parlamenti (EP-) választások küszöbén az M5S-nek nem áll érdekében kormányválságot kirobbantani. Ezt bizonyítja, hogy Luigi Di Maio, az M5S vezetője, Danilo Toninelli, az M5S-nek az olaszországi kikötőkért felelős minisztere, valamint Giuseppe Conte miniszterelnök is az ügyészségnek küldött levélben hangsúlyozta, hogy támogatta Matteo Salvini döntését a migránsok partraszállásának megtagadásáról.

Matteo Salvini közösségi oldalán azt üzente, nyugodtan várja a parlamenti bizottság véleményét: "az olaszok tudják, hogy az ő érdekükben cselekedtem, a határok és a nemzetbiztonság védelmében" - írta. A belügyminiszter a támogatására nyitott SalviniNeAddFel (salvininonmollare.it) internetes honlapot idézte, amelyen több, mint 71 ezren regisztráltak. A portál szerint a belügyminiszter 3-tól 15 évig terjedő börtönbüntetést kockáztat.

Az olasz partiőrség hajója augusztus 15-én máltai vizeken 177 bevándorlót vett fedélzetére. Málta megtagadta a csoport befogadását, de a római kormány sem engedélyezte a kikötést: a Diciotti napokig Lampedusa szigeténél vesztegelt a tengeren, majd augusztus 20-án beúszhatott a szicíliai Catania kikötőjébe. Matteo Salvini viszont megtiltotta, hogy a migránsok leszálljanak a hajóról. Az olasz kormány feltételként szabta, hogy az EU ossza szét a migránsokat a tagállamok között. Végül augusztus 26-án a migránsok elhagyták a hajót: száz főt az olasz püspöki kar (Cei), további húszat-húszat Albánia és Írország vállalt. A bevándorlóknak - néhány kivétellel - azóta majdnem teljesen nyomuk veszett.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA-ANSA/Giuseppe Lami

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.