Pesti Srácok

Bakondi: A menekülthullámban egyre többen lehetnek, akik veszélyt jelenthetnek

Bakondi: A menekülthullámban egyre többen lehetnek, akik veszélyt jelenthetnek

A menekülthullámban egyre többen lehetnek olyanok, akik közvetlenül komoly veszélyt jelenthetnek az európai belbiztonságra – hangsúlyozta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.

Bakondi György azt mondta: nagyjából ötezren vannak olyan európai uniós vagy bosnyák állampolgárok, akik kimentek harcolni a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezethez. Ezek az emberek katonai kiképzést kaptak, harcokban vettek részt, terrorcselekmények elkövetésében érintettek. Az ő visszatérésük eddig soha nem látott veszélyt jelenthet az európai emberek biztonságára nézve – közölte a főtanácsadó, aki szerint a boszniai helyzet az átlagosnál is kockázatosabb, mivel oda az elmúlt napokban jelentős számban érkeztek migránsok. Bakondi György azt is kiemelte: fontos lépés lenne, ha azok a hangzatos szólamok, amelyek szerint a külső határokat meg kell erősíteni, s meg kell állítani a tömeges illegális migrációt, nemcsak a politikai beszédben, hanem a valóságban is megjelennének a nyugat-európai országokban.

Forrás: MTI; Fotó: hirado.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.