balkán
Egyre durvább a helyzet Európában az Ukrajnából feketén érkező fegyverek miatt
A 90-es évek délszláv háborúi után rengeteg fegyver maradt az embereknél, s akkoriban a bűnszervezetek is megerősödtek. Ez a veszély az orosz–ukrán háború után is fenyeget, Ukrajna már most az egyik legnagyobb illegális fegyverpiacot működteti a világon, írta meg a Magyar Nemzet. Szerbiában az elmúlt években sokat javult a helyzet, miután a mostani szerbiai vezetés mindent megtesz, hogy csökkentse a fegyverek számát az országban. A Vucsics elnök által vezetett szerb hatalom több akciót is indított a fegyverek beszolgáltatására, amelyek eredményesek voltak. A lapunknak nyilatkozó történész szerint jó biznisz az illegális fegyverkereskedelem.DELTA program: szétzúzták a balkáni drogkartell magyarországi szálát, a nagyfőnök megszökött (videó)
Látványos eredményt értek el a nyomozók a DELTA programban. Elvágta a balkáni drogkartell hazánkig érő szálát a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) győri osztálya, valamint a Kábítószer Bűnözés Elleni Hivatala, kattant a bilincs a maffia pénzmosóin is. A bűnszervezet valamennyi tagját azonosították és elfogták, egy kivétellel: a főnök, Nikolic Andrija – aki mára Európa egyik legkeresettebb bűnözője lett – még szökésben van.Lövöldöző migránssal számolt le a boszniai rendőrség
Rendőrökre és a helyiekre rálőtt, majd két kézigránátot is rendőrök felé hajított egy illegális bevándorló hétfő este a boszniai Nevesinj közelében, a férfit a rendőrség lelőtte - közölte a boszniai szerb közszolgálati televízió (RTRS) az internetes oldalán.Ezért kerülik el az átjárhatatlan magyar határt a migránsok
Azok a bevándorlók, akik Észak-Macedónián vagy Bulgárián keresztül érkeznek Szerbiába, többnyire már nem a szinte átjárhatatlanná vált magyar határ felé, hanem Bosznia-Hercegovina irányából haladnak tovább az unió felé – derül ki a Migrációkutató Intézet a Magyar Nemzethez eljuttatott elemzéséből. Bár a nyugat-balkáni útvonalon regisztrált migránsok száma 31 százalékkal csökkent a 2022-es adatokhoz viszonyítva, továbbra is a második legforgalmasabb útvonalnak számít.Magyar érdekek a Balkánon – Senkinek nem tenne jót egy újabb háború
A Magyar Külügyi Intézet "Magyar érdekek a Balkánon" címmel hirdetett kerekasztal-beszélgetést. Korábban májusban rendeztek nagy sikerrel hasonló konferenciát "Kiüresedett ígéret a Nyugat-Balkánnak? 20 évvel a szaloniki csúcstalálkozó után" címmel. A keddi beszélgetésen szóba került természetesen az orosz–ukrán háború, illetve annak a Balkánra gyakorolt hatásai. Az elemzők beszéltek továbbá a szerb–koszovói konfliktusról, a bosnyák helyzetről, illetve arról, hogy pontosan mi is a szerepe Magyarországnak gazdasági, politikai és biztonsági szempontból a Balkánon.Háború, vagy béke? Jövő, vagy pusztulás? – Domonkos László és Szidiropulosz Archimédesz a Polbeatben (Felvétel 19:00-tól)
Fél éve tört ki az orosz–ukrán háború, az elején mindenki (jobb híján) a villámháborúban, a mielőbbi békében reménykedett; ma már világos, hogy ez nem fog megtörténni, és az is nyilvánvaló, hogy a jelenlegi konfliktus megoldatlanságát nem lehet elvonatkoztatni, vagy másként kezelni azoktól az okoktól, amik az I. és a II. világháború kitöréséhez vezettek. Egy különös időszakba csöppentünk, amikor rengeteg kérdést kell feltennünk magunknak, egymásnak, ezek pedig a következők: a Balkán, Kelet-Közép-Európa mint tűzfészek milyen szerepet kap a közeljövőben? Milyen szerepe volt a liberalizmusnak, a globalizmusnak, a háttérhatalomnak a világháborúk kitörésében? Ebben mi volt a magyarság szerepe? Tévút volt a történelmi Magyarország számára a szabadelvűséget túllépő neoliberalizmus a reformkortól, de főleg a kiegyezés után? Megírták a ,,megsemmisítésünket”? Milyen szerepük volt, van a hazai árulóinknak a véres kommüntől napjainkig? Ezekre próbálunk meg választ adni a Polbeatben Szidiropulosz Archimédesz Trianon-szakértő és Domonkos László újságíró közreműködésével, hátha meg tudjuk nyugtatni az aggódókat, vagy legalábbis felkészíteni őket arra, ami ezután következhet. A vendégekkel Stefka István és Dezse Balázs beszélget.Varga Judit: Ezt kívánják a magyarok az Európai Uniónak az új esztendőre... (VIDEÓ)
A Juncker vezetése alatt átpolitizált ideologizáló Európai Bizottság alatt az Egyesült Királyság elhagyta az uniót, így történelmében először a bővülés helyett az unió a zsugorodás útjára lépett. Ezt a tendenciát meg kell fordítani! – fogalmazott Facebook-videójában Varga Judit. Az igazságügyminiszter kiemelte, ha az EU továbbra is a világ vezető hatalmai közé szeretne tartozni, "többé nem engedheti meg magának, hogy ne vegyen tudomást a balkáni régióról".Orbán Viktor szerint a Balkán a következő nagy lehetőség az EU számára
A Balkánt nem ütközőzónává kell tenni, hanem integrálni kell az Európai Unióba - mondta Orbán Viktor a V4 országok parlamenti elnökeinek konferenciáján. A miniszterelnök szerint a Balkán a következő nagy lehetőség az EU számára, a balkáni népek számára pedig az út az Európai Unió felé Közép-Európán keresztül vezet.A német külügyminiszter szerint mindenki rosszul járna a határok módosításával a Balkánon
Mindenkinek rossz lenne a határok módosítása a Balkánon – jelentette ki a német külügyminiszter hétfőn, Berlinben, hangsúlyozva, hogy hazájának semmi köze a volt Jugoszlávia térségének újrarendezéséről szóló, ismeretlen szerzőjű informális diplomáciai feljegyzéshez, amely a napokban bukkant fel a nemzetközi sajtóban. Heiko Maas az észak-macedóniai külügyminiszterrel, Bujar Oszmanival folytatott megbeszélése után közösen tartott sajtótájékoztatón, kérdésre válaszolva kijelentette, hogy tárgyalni sem szabad a csupán üres szavakat tartalmazó dokumentumról.Ajánljuk még