Pesti Srácok

Csaknem 1800 ítélet a sárgamellényes tüntetések kezdete óta

Csaknem 1800 ítélet a sárgamellényes tüntetések kezdete óta

A francia bíróságok csaknem 1800 ítéletet hoztak a francia kormány adó- és gazdaságpolitikája ellen tavaly november óta tiltakozó sárgamellényesek tüntetésein történt erőszakos cselekmények ügyében - jelentette be kedden Édouard Philippe miniszterelnök a nemzetgyűlésben. Január 7-én a kormányfő még csak mintegy ezer ítéletről adott tájékoztatást.

- mondta Édouard Philippe az azonnali kérdések órájában Patrick Mignola, a centrista Modem képviselőjének adott válaszában. Tájékoztatása szerint több, mint 1300 esetben gyorsított eljárásban azonnal bíróság elé kerültek a rendbontók, és 316 ember került elzárásra.

A tüntetéssorozat legerőszakosabb napján, december 1-én a párizsi Diadalív megrongálása miatt 13 ember ellen indult eljárás és öt másik személy ellen ugyanaznap egy vidéki prefektúra felgyújtása miatt emeltek vádat.

PestiSracok facebook image

A miniszterelnök elmondta: "a büntetéseken túl az egész országnak ki kell fejeznie felháborodását a köztársaságunkat és a demokráciánkat jelképező helyek elleni támadásokkal, és a biztonságunkat szavatoló rendőri erők elleni támadásokkal szemben".

Édouard Philippe elítélte, hogy szombaton felgyújtották a terrorfenyegetettség miatt járőröző rendfenntartók egyik gépkocsiját.

- fogalmazott a miniszterelnök.

Az üzemanyagadó emelése ellen 2018 novemberében létrejött sárgamellényes mozgalom az elmúlt két hónapban több szociális jellegű követelést fogalmazott meg, és az államfő távozását is követeli a városok menti körforgalmakban felállított úttorlaszok mentén, szombatonként pedig a városközpontokban tartanak spontán felvonulásokat, amelyek rendszeresen rendbontásokba és összetűzésekbe torkollnak a rendfenntartó erőkkel. Hétvégéken ezért országszerte mintegy 80 ezer rendőr és csendőr teljesít szolgálatot a francia utcákon a közrend biztosítására.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Yoan Valat

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.