Pesti Srácok

Jakab Péter a cigányoknak: "A Jobbik pokollá fogja tenni az életeteket"

Jakab Péter a cigányoknak: "A Jobbik pokollá fogja tenni az életeteket"

A cigányok ellen uszított egy néhány évvel ezelőtti miskolci megemlékezésen Jakab Péter. A Jobbik jelenlegi frakcióvezető-helyettese élősködőknek és rombolóknak nevezte a romákat. A politikus azzal fenyegetőzött, hogy pokollá fogják tenni a cigányok életét. Jakab Péterről az utóbbi napokban több olyan felvétel is előkerült, amelyen antiszemita kijelentéseket tesz, a homoszexuálisokat sértegeti és a cigány kisebbséget gyalázza.

Trianonra emlékezett a miskolci Jobbik egy néhány évvel ezelőtti felvételen, amelyet a Hír TV hozott nyilvánosságra csütörtökön. A rendezvény a Hiszekeggyel kezdődött, majd Jakab Péter a Jobbik akkori helyi elnökeként a cigányság szidalmazásába kezdett.

– mondta a szónok. A beszéd végén Jakab Péter azzal fenyegette meg a cigányokat, hogy a Jobbik pokollá teszi az életüket.

PestiSracok facebook image

– hangzott el. Mint arról a PestiSrácok.hu is beszámolt, nemrég került nyilvánosságra egy másik olyan hangfelvétel is, amelyen a párt jelenlegi elnöke, Sneider Tamás azt mondja, hogy ő az a politikus, aki megvédi az országot; "jöhetnek a cigányok, én mindenkit agyonütök" - mondta. Jakab Péterről pedig a napokban került elő egy videó, amelyen arról beszél, hogy a cigányok lopnak, a szobájukba piszkítanak és nem akarnak dolgozni.

Forrás: Hír TV; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.