Pesti Srácok

Két párttal is egyeztetett összefogásról a Mi Hazánk

null

Előbb a MIÉP-pel, majd a Független Kisgazdapárttal tartott egyeztetést a Mi Hazánk Mozgalom a nemzeti összefogás jegyében – értesült a Magyar Nemzet.

A találkozókon szó volt többek közt az EP-jelöltállítás módjáról annak érdekében, hogy a jelenlegi ellenzék és a kormányzópártok mellett egy harmadik út jöhessen létre. Novák Előd, a Mi Hazánk EP-kampányfőnöke a Magyar Nemzet megkeresésére elmondta: az összefogást a MIÉP egykori tagjaként azért kezdeményezte, mert jó szívvel gondol vissza a Csurka István által megalkotott, A nemzetépítő állam című programra; politikai szocializációja neki és Toroczkai Lászlónak is a MIÉP-ben kezdődött.

A nemzeti radikalizmust képviselő MIÉP-en kívül a nagy múltú Független Kisgazdapárttal is asztalhoz ült a Mi Hazánk. A parlamenti megbeszélésen a pártot Toroczkai László elnök, Novák Előd alelnök és Apáti István országgyűlési képviselő, míg az ­FKGP-t Hajdara Roland elnök, Márkus János és Paulina László elnökségi tagok képviselték.

PestiSracok facebook image

– mondta Novák Előd. Hozzátette, a két szervezet szerinte kész közösen gyarapítani országunkat, éltetni nemzetünket, felemelni a méltatlanul magára hagyott magyar vidéket, megvédeni és megtartani a magyar földet, helyreállítani a cserben hagyott magyar dolgozók és kisgazdák elismerését.

– tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy ezek a pártok mennyire tekinthetők komolynak, Novák úgy fogalmazott, a MIÉP országos listát tudott állítani a tavalyi parlamenti választáson.

– hangsúlyozta Novák Előd.

Forrás: magyarnemzet.hu; Vezető kép: nemzeti.net

Ajánljuk még