Pesti Srácok

Korrupció miatt őrizetbe vett tizennyolc autópálya-rendőrt az ügyészség

Korrupció miatt őrizetbe vett tizennyolc autópálya-rendőrt az ügyészség

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság 18 munkatársát vette őrizetbe a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vezetője. A nyomozás eddigi adatai szerint a rendőrök az M1 autópályán ellátott szolgálatuk alatt, a szabálysértőkkel szemben kezdeményezett intézkedéseik során készpénzért cserébe elálltak a további intézkedésektől - írta az ügyészség.

A főügyész által jegyzett közlemény szerint az ügyészség a beszerzett bizonyítékokra tekintettel kedden összehangolt eljárási cselekményeket hajtott végre, melyek célja az elkövetők tettenérése, elfogása, őrizetbe vétele és további bizonyítékok beszerzése volt. A nyomozati cselekmények során a nyomozó ügyészség kutatásokat, gyanúsítotti kihallgatásokat foganatosít, amely eljárási cselekmények jelenleg is folyamatban vannak.

Keresztes Imre hozzátette: a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség előnyért hivatali kötelességét megszegve bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást és az akció végrehajtásában a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség állományában szolgálatot teljesítő ügyészeken túl közreműködik a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Készenléti Rendőrség és a Terrorelhárítási Központ, abban összesen mintegy 150 fő vesz részt.

PestiSracok facebook image

– olvasható a közleményben.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.