Pesti Srácok

Lehet, hogy mégsem lesz összefonódás a Tesco és a Media Markt között

Lehet, hogy mégsem lesz összefonódás a Tesco és a Media Markt között

Meghiúsulhat a Tesco és a Media Markt nemrégiben bejelentett összefonódása, amelynek során kilenc hipermarket belső eladóterében elektronikai termékeket kínáló, önálló üzletrészeket alakítanának ki - tudta meg a Magyar Nemzet.

A napilap csütörtöki számában azt írja, hogy közigazgatási forrásból úgy értesültek: bár a versenyhivatali jóváhagyást már megkapta a két multinacionális vállalat, a plázastoptörvény alól felmentést adó szakértői bizottságnál eddig nem kezdeményezték az engedélyezési eljárást. A cikk ismerteti, hogy önmagában nem elegendő a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jóváhagyása ahhoz, hogy a Media Markt műszaki áruházlánc üzletrészt alakítson ki kilenc Tesco-hipermarket elektronikai részlegén. Az átalakításokhoz ugyanis a plázastoptörvényként ismertté vált, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló jogszabály alól felmentést adó szakértői bizottság hozzájárulása is szükséges.

A vonatkozó rendelkezés szerint ha módosul egy már meglévő építmény, helyiség alaprajzi elrendezése, például belső válaszfalat bontanak le, térelválasztókat helyeznek át vagy más hasonló beavatkozást hajtanak végre, akkor a miniszterek által delegált bizottsághoz kell fordulni. A szakértők mérlegelik az egyes kérelmek környezetvédelemre, vidékfejlesztésre, épített környezetre és a környéken már működő más kereskedelmi építményekre gyakorolt várható hatásait, és ennek alapján döntenek a plázastop alóli felmentésről. A plázabizottsághoz azonban eddig nem érkezett kérelem az összefonódásról tavaly október elején született bérleti keretszerződéssel kapcsolatban.

A bizottság az eddigi információk alapján megvizsgálta az ügyet, és megállapította, hogy kérdéses a tervezett átalakítások sorsa - jelezték a lap közigazgatási forrásai. A Tesco a lappal közölte: jelenleg zajlik a Media Markt-polcok elhelyezése a Tesco Pesti úti áruházában, ahol a Media Markt árusítóhely február 28-tól fogadja a vásárlókat. A műszaki eszközöket kínáló kereskedelmi cég már megkezdte a munkatársak toborzását. A Tesco és a Media Markt minden szükséges engedéllyel rendelkezik az együttműködés elindításához - szögezte le a lánc sajtóosztálya.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet, MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.