Pesti Srácok

Másfél kiló amfetamin és ecstasy került elő a csomagtartóból

Másfél kiló amfetamin és ecstasy került elő a csomagtartóból

Több, mint egy kiló amfetamint és közel 250 ecstasy tablettát találtak a rendőrök egy autóban – írja a police.hu. A megtalált kábítószer feketepiaci értéke – a drog felütése esetén – több, mint kilencmillió forint.

A közlemény szerint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklása bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 43 éves kővágószőlősi férfi és egy 24 éves ócsárdi férfi ellen. A KR NNI nyomozóinak felkérésére a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai február 23-án délután az 57-es számú főúton, Kozármisleny közelében intézkedés alá vontak egy járművet és annak két utasát.

A férfiak ellenőrzésük során elmondták, hogy a kocsi csomagtartójában kábítószer van, ezért a rendőrök átkutatták a személyautót. Ennek alkalmával a csomagtartóból és az utastérből összesen bruttó 1406 gramm kábítószergyanús anyag, valamint körülbelül 250 darab MDMA-gyanús tabletta került elő, amelyet a nyomozók lefoglaltak. Az előzetes vegyészszakértői vélemény szerint a lefoglalt anyag amfetamin, illetve ecstasy, amely súlya alapján feltehetően meghaladja a különösen jelentős mennyiség alsó határát. A megtalált kábítószer feketepiaci értéke – a drog felütése esetén – több, mint kilenc millió forint.

A KR NNI munkatársai a férfiakat elfogásukat követően előállították, gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. A nyomozást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda szakértők bevonásával folytatja.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó/videó: police.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.