Pesti Srácok

Megalázza a magyar családokat az ellenzék szerint a kormány

Megalázza a magyar családokat az ellenzék szerint a kormány

Az ellenzéki pártok elégedetlenek a miniszterelnök évértékelőjében elhangzottakkal. Szerintük Orbán családpolitikai tervei fabatkát sem érnek. Az ellenzéki pártok és politikusok kritikus reakcióiból válogattunk.

Az MSZP szerint kizárólag a vagyonosok járnak jól a miniszterelnök által bejelentett családpolitikai intézkedésekkel, amelyekkel a rabszolgatörvény kudarcát kívánja eltakarni a kormány. Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatóján úgy értékelt: semmi másról nincs szó, mint arról, hogy a kormánypártok látják, az ellenzék offenzívában van, hogy melléfogtak a rabszolgatörvénnyel, hogy elveszítettek közel 500 ezer szavazót, és próbálnak most olyan ígéreteket tenni, amelyek a valóságalapja a nulla felé konvergál. Szerinte az oligarchák és a NER-lovagok feleségei nemcsak adót nem fognak fizetni, hanem egyre több kedvezményt is fognak kapni a közösből. Korózs Lajos a tízmillió forintos hitelt adósságcsapdának tartotta, mivel vélhetően 17 évig kell törlesztenie azt egy családnak, ha ötvenezer forintos törlesztőrészlettel számolnak, és az első gyermek megszületése után csak meghosszabbodik a törlesztés ideje. A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) bővítéséről közölte: a magas jövedelműeknek szeretnének olyan befektetési portfóliót kínálni, amelynek révén a második, harmadik lakást is megvehetik azért, hogy a saját zsebüket tömjék. Rámutatott: korábban, amikor bővítették a csok igénybevételének lehetőségét, akkor drasztikusan emelkedtek az ingatlanárak, pár hónap múlva pedig az albérletárak is. Szerinte egy hétszemélyes autó 11-13 millió forint között van, és ha a nagycsaládosok 2,5 millió forintot kapnak az autóvásárláshoz, akkor is hozzá kell még tenniük mintegy 10 milliót.

DK: Egy beteges hazudozó évértékelőjét hallottuk

PestiSracok facebook image

Orbán Viktor idén is elbújt a kordonjai és a biztonsági őrei mögé, hogy a milliárdossá tett fideszes elit előtt tetszelegjen - írta a DK közleményében. Szerintük a miniszterelnök most sem beszélt az ország valódi gondjairól, a pénz-, ápoló- és orvoshiányos egészségügyről, a múlt századi, korszerűtlen oktatásról, Európa egyik legalacsonyabb magyar béréről és nyugdíjáról, vagy a magyarokat túlóráztató rabszolgatörvényről. A DK úgy véli, hogy évértékelőjében Orbán Viktortól csak üres családpolitikai ígérgetésre futotta, pedig az ország világosan értékelte a Fidesz családpolitikáját. 600 ezer magyar ment külföldre az elmúlt években, zömében fiatalok, lassan pedig eljön a kor, amikor külföldön több magyar születik majd, mint itthon.

Párbeszéd: A kormány megalázza, nem megsegíti a magyar családokat

A Párbeszéd szerint a miniszterelnök által bejelentett intézkedéscsomag nem fogja megoldani a hazai demográfiai válságot. A családok hosszútávú támogatására és a létbiztonság megteremtésére kellene a hangsúlyt fektetni, amihez be kell vezetni az alapjövedelmet. A Párbeszéd álláspontja szerint nem elfogadható, hogy a kormány azt kéri az állampolgároktól, hogy pénzért vállaljanak gyermeket. A család nem gyerekgyár, az anya nem szülőgép. Különbséget tesznek az egyszülős és a nem egyszülős családok között, előbbiek hozzá sem férhetnek majd a juttatások jelentős részéhez, miközben egyre többen vannak, akik egyedül kénytelenek nevelni gyermeküket. Orbán Viktor nem mondta el az igazságot a 10 milliós hitellel kapcsolatban sem, amit bizony a legtöbb igénylőnek vissza kell majd fizetnie. Hiába érint az szja-mentesség 37 ezer családot, ha ez csak az összes érintett nagyjából negyedét teszi ki. Orbán Viktor azt sem mondta el, hogy a három- és többgyermekesek fele szegénységben él, vagyis egyik támogatás sem fog eljutni hozzájuk.

Karácsony szerint sikerült megijeszteniük Orbánt

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke szerint Orbán Viktor miniszterelnök láthatóan megijedt az ellenzék egységes fellépésétől, ezért vette ilyen közönségesre a hangvételt. Orbán Viktor kormányfő vasárnapi évértékelő beszédében többek között kiemelte: azt kell hallanunk, hogy a zsidó származású képviselők listázása nem jelent antiszemitizmust, és aki ezt mondja, még főpolgármester akar lenni, ahelyett, hogy csendben elkullogna a kertek alatt. Karácsony Gergely - aki múlt héten nyerte meg az MSZP, a Demokratikus Koalíció, a Párbeszéd és a Szolidaritás főpolgármester-jelölti előválasztását - az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott:

A neki szóló üzenetről a Párbeszéd politikusa azt írta: a viszonválaszt a budapestiekkel, a szabad város szabad polgáraival közösen küldik majd októberben.

Liberálisok: A fiatalok elhagyják az országot

A Magyar Liberális Párt szerint a magyar fiatalok a kilátástalanság, a Fidesz szabadságellenes politikája, a brutális léptékű korrupció, a széteső egészségügyi ellátás és az egyre gyatrább oktatás miatt tízezrével hagyják el az országot évről évre. A Liberálisok ezt a miniszterelnök vasárnapi évértékelőjére reagálva közölték az MTI-vel. Magyarország problémája továbbra sem a bevándorlás, hanem a kivándorlás. Az elmúlt két ciklusban több, mint 230 ezer ember hagyta el az országot. Többségük családalapítás előtt álló fiatal, magasan képzett szakember, értelmiségi vagy diplomás - vélik a Liberálisok, akik szerint ez a Fidesz és Orbán Viktor felelőssége.

- írta közleményében a Magyar Liberális Párt.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.