Pesti Srácok

Menedéket kért Németországban a német hajókra támadó szomáliai kalóz

null

Elfogtak a német-osztrák határon egy szomáliai feltételezett kalózt, akit azzal gyanúsítanak, hogy részt vett német hajók elleni támadásokban – jelentették szerdán német hírportálok.

A huszonnégy éves fiatalember menedékkérőként akart bejutni Németországba Ausztria felől, az osztrák hatóságok feltartóztatták és megállapították, hogy ujjnyomata megegyezik azokkal a nyomatokkal, amelyeket kalóztámadás után rögzítettek két német tengeri teherszállító hajón. A dokumentumok alapján európai elfogatóparancsot adott ki ellene a németországi Osnabrück ügyészsége, ezért a február 12-én Salzburgban őrizetbe vett szomáliai állampolgárt a napokban át is adták a német hatóságoknak. Az ügyészség szerint a gyanúsított tizenhat éves korában részt vett az Ems River nevű teherszállító hajó elleni kalóztámadásban. A nyolcfős legénységet csaknem három hónap után, hárommillió dollár váltságdíj ellenében engedték szabadon. A férfi részt vett egy másik akcióban, a Susan K nevű hajó elleni támadásban is 2011 áprilisában, amellyel a kalózok további 3,5 millió dollár váltságdíjhoz jutottak. A fiatalembert a többi között bűnszervezetben elkövetett emberrablással és zsarolással gyanúsítják.

Forrás: MTI; Fotó: AP/Royal Navy/Alex Cave

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.