Pesti Srácok

Merkel utóda szerint jogosak a Magyarország ellen indított eljárások

Merkel utóda szerint jogosak a Magyarország ellen indított eljárások

Amíg a Fidesz az Európai Néppárt (EPP) tagja, addig van esély párbeszédre Orbán Viktor kormányfő aggályos intézkedéseivel kapcsolatban, "akármilyen nehéz is"; a párt kizárásával ennek a lehetősége is megszűnne - hangsúlyozta egy pénteki lapinterjúban Annegret Kramp-Karrenbauer, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) új elnöke. Elmondta, az EP-választásokon a néppárti frakciónak a szociáldemokraták, liberálisok és zöldek lehetnek szövetségesei.

A Politico brüsszeli híroldal interjújában került szóba a Fidesz tagsága, amelynek kapcsán a pártelnök elmondta: az ügy "nagyon bonyolult helyzetet jelent az EPP számára".

- mutatott rá.

PestiSracok facebook image

- szögezte le. Kramp-Karrenbauer úgy vélekedett, hogy a magyar kormánypárt kizárásával megfosztanák magukat annak a lehetőségétől, hogy pártcsaládon belüli párbeszéd keretében vitatkozzanak az aggályos kérdésekről.

A közelgő európai parlamenti választásokról szólva kijelentette, a "konstruktív európai erőknek" meg kell szerezniük a többséget; ide az EPP mellett a liberális, a szociáldemokrata és esetleg a zöld frakciót sorolta, illetve Emmanuel Macron francia államfő pártját, kizárva a bal- és jobboldali populista képviselőcsoportokat. A pártelnök emellett beszélt az Európai Bizottság döntéséről is, amellyel megvétózta a német Siemens AG és a francia Alstom SA vasúti üzletágainak egyesülését. Ezt hibának tartja, és azon véleményének adott hangot, hogy változtatni kellene az EU belső piaci versenyszabályain.

Annegret Kramp-Karrenbauert tavaly decemberben választották pártelnökké, 18 év után váltotta Angela Merkel kancellárt az EPP legnagyobb tagpártjának számító CDU élén.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.