Pesti Srácok

Nem jutott megállapodásra Donald Trump és Kim Dzsong Un, kihagyják a munkaebédet is

Nem jutott megállapodásra Donald Trump és Kim Dzsong Un, kihagyják a munkaebédet is

Nem jutott megállapodásra Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető csúcstalálkozójuk második napján; a találkozók a jövőben folytatódnak - közölte csütörtökön a washingtoni Fehér Ház. Donald Trump amerikai elnök Hanoiban tartott sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy nem jutott megállapodásra Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel sem a nukleáris leszerelésről, sem a Phenjan elleni szankciók kérdéséről. Kijelentette: Kim a büntetőintézkedések feloldását kérte, de ő ezt elutasította.

Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető kihagyja a munkaebédet csütörtökön a vietnami Hanoiban folytatott csúcstalálkozó második napján. Sarah Huckabee Sanders, a washingtoni Fehér Ház szóvivője megerősítette, hogy a két vezető megvitatta a Koreai-félsziget atommentesítését. Hozzátette, hogy most nem jutottak megállapodásra, de a felek küldöttségei a kérdésben később összeülnek majd. A két vezető találkozóját a szóvivő ismét nagyon jónak és építő jellegűnek minősítette.

Trump és Kim Dzsong Un a tervezettnél jóval korábban elhagyta a tárgyalások színhelyéül szolgáló szállodát a vietnami fővárosban. Eredetileg egy közös aláírási ceremóniát is terveztek a munkaebéd után, de erre nem került sor.

Donald Trump amerikai elnök Hanoiban tartott sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy nem jutott megállapodásra Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel sem a nukleáris leszerelésről, sem a Phenjan elleni szankciók kérdéséről. Kijelentette: Kim a büntetőintézkedések feloldását kérte, de ő ezt elutasította. Ennek ellenére az amerikai elnök azt mondta, termékeny tárgyalások voltak, a kapcsolata Kim Dzsongunnal jó. A tárgyalások is baráti hangulatban szakadtak meg.

PestiSracok facebook image

– mondta az amerikai elnök. Trump hozzátette: Kim biztosította arról, hogy tartózkodnak az atom- és rakétakísérletektől. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter Hanoi sajtóértekezletén azt mondta, hogy szerette volna, ha a felek messzebbre jutnak a tárgyalásokon, de Kim nem volt kész erre.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Evan Vucci

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.