Pesti Srácok

Németh Szilárd: Az új nemzeti katonai stratégia alapján akár több ezer katonát tudunk majd a határra küldeni

Németh Szilárd: Az új nemzeti katonai stratégia alapján akár több ezer katonát tudunk majd a határra küldeni

A Zrínyi 2026 honvédelmi és haderő-fejlesztési program során olyan szerződéseket kell kötni, amelyek egyszerre szolgálják az ország gazdasági és katonai érdekeit - mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára. Kiemelte azt is, hogy idén az új Nemzeti biztonsági stratégiáról és a Nemzeti katonai stratégiáról is dönthet az Országgyűlés, míg ha a helyzet azt kívánja, akkor több ezer katonát tudnak azonnal a határra vezényelni.

Németh Szilárd úgy nyilatkozott, hogy a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium idei feladatai között meghatározó lesz a honvédelmi életpálya, a toborzás és a katonai képességek visszaszerzése, modernizálása. A honvédségnek 2019-ben rekordköltségvetése van, 513 milliárd forint, ebből 150 milliárd a fejlesztés. Hozzátette: idén és még hosszú ideig a bevándorlás lesz a legnagyobb kihívás. A terrorveszély szempontjából is a migráció jelenti a legfőbb biztonsági kockázatot. Brüsszel és a hazai ellenzék továbbra is bevándorláspárti.

- fogalmazott.

PestiSracok facebook image

A parlamenti államtitkár kitért a magyar hadiipar újjáépítésére is, ezen a téren ugyancsak van előrelépés. Jelezte: tavaly év végén a honvédség egyes alakulatait 10 ezer darab, már magyar fegyvergyárban összeszerelt kézifegyverrel látták el. A kiskunfélegyházi fegyvergyár licenc alapján kezdte meg a honvédség és a rendvédelmi erők számára gépkarabélyok, géppisztolyok és pisztolyok gyártását, és a fegyverek mellett azok NATO-kompatibilis lőszereit is itthon fogják előállítani.

A határvédelemmel kapcsolatban Németh Szilárd elmondta: jelenleg a technikai és a jogi határzár segítségével távol tudják tartani a bevándorlók tömegeit, de ha a helyzet azt kívánja, akkor több ezer katonát tudnak azonnal a határra vezényelni. Hozzátette: idén két nagyon fontos dokumentum kerül a kormány és az Országgyűlés elé. Az egyik a Nemzeti biztonsági stratégia, a másik pedig a Nemzeti katonai stratégia. Ezeken túl az alaptörvényben is lehet változás a különleges jogrendre vonatkozó passzusokban.

Forrás: MTI, Magyar Nemzet; Fotó: PS

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.