Pesti Srácok

Olaszországban 600 ezer migránsból évek alatt 120-nak sikerült munkát találni

Olaszországban 600 ezer migránsból évek alatt 120-nak sikerült munkát találni

Három éve az akkor még baloldali olasz kormány elindított egy foglalkoztatási programot a migránsok részére, hátha valamire alkalmasak lesznek a munkaerőpiacon - írja az Origo. Az évek során azonban mindössze 120 bevándorlót tudtak elhelyezni, közben pedig elköltöttek 15 millió eurót (majdnem 5 milliárd forintot). Csak érzékeltetésképpen: Olaszországba 2014 óta 648 ezer illegális migráns érkezett. Ilyen az, amikor a realitás arcon csapja a bevándorláspártiakat és azokat, akik szerint az európai munkaerőhiányra a migránsok lehetnek a megoldás.

A Menedékkérők és Menekültek Védelmi Rendszere (SPRAR) nevű olasz kormányzati projekt célja az lett volna, hogy valahogy munkához segítse a migránsokat, főként Milánóban - vagy ha ott nem sikerül, akkor Olaszország más részein. Nos, ehhez képest három év után, és elköltve 15 millió eurót (nagyjából 4,8 milliárd forintot), mindössze 120 bevándorlót sikerült befogni a munkaerőpiacra országszerte. A legszebb az egészben, hogy Milánó városi tanácsának baloldali-bevándorláspárti tagja, egy bizonyos Pierfrancesco Majorino egyenesen sikertörténetként tálalta ennek a 120 migránsnak az elhelyezését. Csak aztán jött egy Silvia Sardone nevű helyi politikus, aki korábban a Silvio Berlusconi-féle, jobboldali Forza Italia tagja volt, és kikérte a részletes adatokat.

Egészen pontosan az derült ki, hogy például 2017-ben 414 közel-keleti és észak-afrikai migránsnak akartak munkát találni, 162-t be is írattak valamilyen gyakornoki helyre, ám ezek közül mindössze 40-nek sikerült elhelyezkednie. 2016-ban sem volt sokkal jobb a helyzet, akkor 32-nek találtak munkát. Tavaly viszont már minden képzeletet felülmúlóan 52-nek lett munkahelye. Azon kívül persze, hogy már ezredjére dőlt meg a közel-keleti és afrikai atomfizikusok és idegsebészek inváziójáról szóló baloldali mese, érdemes vetni egy pillantást az Olaszországba érkező migránsok statisztikáira is. Ha csak a program elmúlt évét vesszük alapul, akkor 2016 óta 324 ezer bevándorló jött az olaszokhoz. Ez számszerűsítve annyit jelent, hogy ebből a több százezres merítési lehetőségből mindössze 0,00037 százaléknyi migránst értékeltek úgy az olasz munkaadók, hogy alkalmazzák is őket. Még érthetőbben: arányaiban 100 ezer bevándorlóból 37 tudott belépni az olasz munkaerőpiacra.

De ha azokat is beleszámítjuk, akik már 2016 előtt ideérkeztek, akkor még szomorúbb a statisztika. 2014-ben 170 100, 2015-ben pedig 153 842 illegális bevándorló érkezett Olaszországba, tehát az elmúlt 5 évben összesen 648 ezren. A felfoghatatlanul sikeres baloldali projektnek hála pedig foglalkoztatni tudják már kemény 0,000185 százalékukat, tehát arányaiban 1 millió migránsból 185-öt. Nem csoda tehát, hogy a jelek szerint a teljesen képzetlen, a bűnözést, a radikális iszlámot terjesztő illegális bevándorlóknak megálljt parancsolt Olaszország legnépszerűbb politikusa, Matteo Salvini. Amióta ő a belügyminiszter, a migránsok kerülik az olasz partokat, olyannyira, hogy januárban az egy évvel korábbihoz képest 95 százalékkal kevesebben próbálták meg a kikötést valamelyik Soros-bárkáról. Amelyik hajó viszont mégsem tágít, azt nem engedi kikötni, csak azzal a feltétellel, hogy a migránsok azonnal elindulnak Németország, Hollandia vagy más bevándorláspárti ország felé. A terve működik: manapság már Spanyolország az elsődleges célpont. A történelmi tapasztalat alapján vélhetően addig, amíg a Soros György barátjának és végrehajtójának számító baloldali kormányfő helyére nem kerül egy bevándorlásellenes politikus, akinek azok biztonsága a legfontosabb, akik megválasztották.

PestiSracok facebook image

Nem is nagyon tudnak mit kezdeni egyébként a mélysorosisták Matteo Salvinivel, aki többször is nyilvánvalóvá tette, hogy számára az olasz emberek biztonsága az első. Ha pedig egy fékevesztett baloldali aktivista támadja, a jobboldali politikus akkor sem zökken ki, hanem inkább szembesíti a valóssággal az illetőt. Legutóbb például felajánlotta egy sorosistának, hogy fogadjon be 20 bevándorlót saját költségén. Az ezután tapasztalt csend kifejezésére pedig még nem sikerült megfelelő fizikai mértékegységet alkotni.

Forrás: Origo; Fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.