Pesti Srácok

"Orbán hazudozik, az ellenállás folytatódik" - Ellenzéki reakciók az Orbán-beszédre (FRISSÜL)

"Orbán hazudozik, az ellenállás folytatódik" - Ellenzéki reakciók az Orbán-beszédre (FRISSÜL)

Idén is egy beteges hazudozó évértékelőjét hallottuk - reagált a gyurcsányista Gréczy Zsolt Orbán Viktor vasárnapi évértékelő beszédére. A DK szóvivője szerint Orbántól csak üres ígéretekre futotta, de hangsúlyozta, borítékolható, hogy az ellenállás idén is folytatódni fog, a hatalomnak még több kordonra és biztonsági őrre lesz szüksége. Az látható, hogy kicsit összekuszálódtak az érvek, mert míg Gréczy 600 ezer, addig a Liberálisok csak 230 ezer "külföldre menekülőről" írtak reakciójukban. Ugyanakkor hozzátették, véget vetnek a fiatalellenes politikának. Karácsony Gergely, jelenleg főpolgármester-jelölt pedig úgy reagált, Orbán Viktor megijedt az ellenzéki összefogástól, ezért közönségesre vette beszéde hangvételét. Az MSZP-nek vasárnap annyira futotta a közleményírás, hogy szerintük a miniszterelnök zsidózott, nácizott, "csak a saját pókhasát nem vette észre". A szocialisták itt nem álltak meg, ugyanis listázni kezdték a fideszes családanyákat, kit hogyan érint a családvédelmi tervezet.

Gréczy Zsolt, a DK szóvivője keserű közleményben értékelte Orbán Viktor vasárnapi évértékelését. Mint fogalmazott, Orbán Viktor szerinte "idén is elbújt a kordonjai és a biztonsági őrei mögé, hogy a milliárdossá tett fideszes elit előtt tetszelegjen". Úgy vélte, a miniszterelnök nem az ország valós gondjairól beszélt, például "a pénz-, ápoló- és orvoshiányos egészségügyről, a múltszázadi, korszerűtlen oktatásról, Európa egyik legalacsonyabb magyar béréről és nyugdíjáról vagy a magyarokat túlóráztató rabszolgatörvényről". Gréczy szerint

Úgy vélte,

PestiSracok facebook image

Kilátástalanság, szabadságellenes politika

A Magyar Liberális Párt szerint a magyar fiatalok a "kilátástalanság, a Fidesz szabadságellenes politikája, a brutális léptékű korrupció, a széteső egészségügyi ellátás és az egyre gyatrább oktatás miatt" tízezrével hagyják el az országot évről évre. Az évértékelőre reagálva továbbá hozzátették,

Ez a Liberálisok szerint a Fidesz és Orbán Viktor felelőssége.

- írta közleményében a Magyar Liberális Párt.

Orbán Viktor megijedt!?!?

Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd ex-miniszterelnök-jelöltje, jelenleg főpolgármester-jelölt nem mást állít reakciójában, mint hogy Orbán Viktor miniszterelnök láthatóan megijedt az ellenzék egységes fellépésétől, ezért vette ilyen "közönségesre" a hangvételt.

Mint fogalmazott,

A neki szóló üzenetről a Párbeszéd politikusa azt írta,

Az MSZP szerint Orbán migránsozott, nácizott

A szokott színvonalon nyilvánult meg az MSZP is vasárnapi közleményében. A párt arról írt,

A HVG minden színvonalt alulmúló listázását beidézve felróják a kormánypárti képviselők családjának, hogy ők is érintettek a családvédelmi akciótervből. Mint még hozzáteszik,

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.