Pesti Srácok

Orbán Viktor: Sikerült úgy megállapodni, hogy a magyar szuverenitás érintetlen maradjon

Orbán Viktor: Sikerült úgy megállapodni, hogy a magyar szuverenitás érintetlen maradjon

Budapesten járt Mike Pompeo, aki nagyon fontos megbeszéléseket folytatott Orbán Viktorral. A védelempolitikai megállapodások mellett kijelenthetjük, hogy a tárgyalások sikeresek voltak, hiszen látványosan javult a két ország kapcsolata, és Donald Trump évértékelőjét hallgatva az is világossá vált, hogy Orbán Viktor és az amerikai elnök céljai egybevágnak. A megállapodásokról, a nemzeti érdekekről és a világpiaci helyzetről Orbán Viktor interjút adott a Figyelőnek. A miniszterelnök kifejtette: Magyarország és az Egyesül Államok érdekei bizonyos területeken fedik egymást. Orbán Viktor szerint a közép-hatótávolságú légvédelmi rendszerre azért van szükség, mert ennek beszerzése után Magyarországnak jelentős katonai ütőereje lesz, és bármilyen irányból érkező támadást saját erőből ki tud védeni.

Orbán Viktor szerint azért állt az amerikaiak érdekében 7 és fél év után ilyen magas szinten hazánkba látogatni, mert fontos szövetségesei vagyunk egymásnak. A miniszterelnök kifejtette: az amerikai külpolitikának az a sajátossága, hogy egy új elnök érkezésével teljesen megváltozhat. Rossz példaként említette az Obama-adminisztrációt, amelynek következtében az egész közép-európai térség leértékelődött.

– fejtette ki a lapnak Orbán Viktor. A kormányfő úgy véli: ha a NATO-keretein túli együttműködés lehetőségeit keressük, akkor mindig észben kell tartanunk, hogy az amerikai külpolitikában Közép-Európára nézve nincsen tartós politikai elem.

PestiSracok facebook image

– mondta Orbán Viktor.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Hozzátette: sikerült úgy megoldani a katonailag fontos technikai kérdéseket, hogy a magyar szuverenitás érintetlen maradjon. Mint mondta: Magyarország a NATO-ban az aktív szerepet játszók közé tartozik, jelenleg csaknem félezer katonánk van külföldön NATO-műveletekben, és további 108 katonát fogunk adni hamarosan. A megállapodás ratifikáláshoz nincs szükség az Alaptörvény módosítására.

– fejtette ki a miniszterelnök. Orbán Viktor elmondása szerint a módosítás azért került napirendre, mert az amerikaiak jelentős katonai erőket mozgósítottak Közép-Európa számos országába, ennek súlypontja pedig Lengyelország és a nagy síkság, de hazánkban, a pápai légi bázison is folyamatosan tartózkodnak amerikai katonák.

A miniszterelnök a közép-hatótávolságú légvédelmi rendszerrel kapcsolatban elmondta: azért van erre szükség, mert minden országnak képesnek kell lennie arra, hogy megóvja stratégiai pontjait, hazánk ezen képessége viszont jelenleg elavult.

– fejtette ki.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy fontos számunkra az orosz-magyar viszony, de hazánk katonai biztonsága elsődleges. Úgy véli, a jó oroszpolitikának két pilléren kell állnia: az első az, hogy Európának az Egyesült Államok katonai ereje nélkül is képesnek kell lennie arra, hogy a kontinens biztonságát Oroszországgal szemben biztosítani tudja. A második, hogy a lehető legélénkebb gazdasági kapcsolatot kell kiépíteni Oroszországgal.

– magyarázta a miniszterelnök.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy földgázfronton hazánk érdeke az, hogy az Északi-Áramlat déli kistestvére is kiépüljön.

– mondta. A horvát LNG-gázzal kapcsolatban a miniszterelnök kijelentette: magyarok vagyunk, nem balekok, vagyis nem fogunk senkitől jóval a piaci ár felett vásárolni energiát.

A kormányfő beszélt arról is, hogy ezerhétszáz amerikai vállalat dolgozik Magyarországon, vagyis a két ország gazdasági kapcsolatai még soha nem voltak ennyire jók.

Forrás: Figyelő; Vezető kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.