Pesti Srácok

Öt halottja van a chicagói lövöldözésnek

Öt halottja van a chicagói lövöldözésnek

Öt halottja van a Chicago melletti Aurora városkában elkövetett lövöldözésnek, meghalt az elkövető is - jelentette be péntek esti sajtókonferenciáján Kristen Ziman, a helyi rendőrség vezetője.

Az első jelentések még arról szóltak, hogy a lövöldöző férfit a rendőrök elfogták. Kristen Ziman azonban közölte, hogy a tettest a rendőrséggel vívott tűzharcban agyonlőtték. Az elkövetőt Gary Martinként azonosították. A rendőrfőnöknő elmondta: Gary Martin 45 éves, és annak a gyárnak a dolgozója volt, amely mellett lövöldözni kezdett. Tettének okára egyelőre nincs magyarázat, de a nyomozás már megindult - tette hozzá. A sajtókonferencián kiderült: az első dördülések utáni percekben kivonuló rendőrök közül öten megsebesültek, őket kórházban ápolják, egy hatodik rendőrt pedig könnyebb térdsérüléssel láttak el, és már haza is engedték. A sebesültek számáról Ziman rendőrfőnök nem adott tájékoztatást. Megerősítette a korábbi információkat, amelyek szerint valamennyiük állapota stabil.

A sajtókonferencián megjelent J.B. Pritzker, Illinois állam demokrata párti kormányzója és Richard Irvin polgármester is.

PestiSracok facebook image

- hangsúlyozta rövid beszédében a város elöljárója, hozzátéve, hogy "a társadalom ezt nem engedheti".

Donald Trump elnök - akit Sarah Huckabee Sanders szóvivő korábbi bejelentése szerint azonnal tájékoztattak a történtekről - Twitter-bejegyzésben fejezte ki együttérzését az áldozatoknak és családtagjaiknak.

- írta az elnök, és egyúttal megköszönte a rendőrök áldozatos munkáját is.

Felháborodásának adott hangot és a fegyvereladások korlátozását és szigorítását követelte több amerikai politikus is, köztük Gabby Giffords, aki korábban maga is lövöldözés áldozata volt, vagy Richard Durbin illinois-i demokrata párti szenátor. Garry Martin a mintegy kétszázezer lelket számláló kisváros ipari negyedében, egy gyár irodaépülete mellett lövöldözött. Az egyik szemtanú felismerte őt, és az ABC televízió helyi szerkesztősége munkatársának elmondta, hogy a férfi a gyár dolgozója volt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.