Pesti Srácok

Rekordévet zárt a turizmus tavaly, Budapest népszerűbb, mint valaha

Rekordévet zárt a turizmus tavaly, Budapest népszerűbb, mint valaha

Megdőlt a rekord, soha ennyi turista nem járt még Magyarországon, mint tavaly - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a legfrissebb ágazati adatokat kommentálva keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

A turizmus tavalyi teljesítményét értékelve kiemelte: a vendégek száma 650 ezerrel, a vendégéjszakák száma pedig egymillióval emelkedett tavaly 2017-hez képest, és csaknem elérte a 31 milliót. A belföldi turizmus növekedése még ennél is dinamikusabban alakult: majdnem 6,5 millió magyar utazott belföldön, ami több, mint 5 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - ismertette. A vezérigazgató fontosnak nevezte, hogy az ágazat bevételei jelentősebb mértékben emelkedtek, mint a turisták száma: 2018-ban több, mint 8 százalékkal nőtt a magyarországi szállodák szállásdíjbevétele, az összes bevétele pedig több, mint 9 százalékkal.

Kifejtette: tekintetbe véve, hogy a turizmus-vendéglátás adja a bruttó hazai termék (GDP) több, mint 10 százalékát, egy közel 10 százalékos éves növekedés azt jelenti, hogy a magyar turizmus-vendéglátás 2018-ban a GDP-növekedésből legalább 1 százalékot tudhat magáénak. A magyar turizmus növekedése az amúgy is kimagaslóan növekvő GDP-emelkedését kétszeresen meghaladja már sokadik éve - mutatott rá. Elmondta, hogy SZÉP-kártyával tavaly 109 milliárd forintot költöttek el a kártyatulajdonosok, a szálláshelyeken a költések értéke meghaladta a 20 milliárd forintot, a forgalom idén jelentősen nőhet az adójogszabályok változásával.

A legfontosabb 10 küldő országból hét esetében töretlen volt a bővülés, a legjelentősebbek közül kiemelte az Egyesült Államokat, Romániát, Csehországot. Az ázsiai piac bővülése is töretlen, ahol kiemelkedik kétszámjegyű növekedéssel Kína teljesítménye - sorolta. Rámutatott arra: ahhoz, hogy Magyarország Közép-Európa vezető turisztikai térsége legyen 2030-ig, Csehországot meg kell előzni, és Ausztria teljesítményét megközelíteni. Csehországban 4,7 százalékkal volt több külföldi vendég 2018-ban, míg Magyarországon több, mint 5 százalékkal nőtt ez a szám. Tavaly Magyarország és Budapest adatai több mutató esetében felülmúlták Csehországét és Prágáét - mondta. Ausztriában 4,6 százalékkal nőtt a külföldi vendégek száma, bizonyos számokban Ausztriát is meghaladta a magyar növekedés. Guller Zoltán kiemelte, hogy 2010 óta folyamatos növekedést mutatott az ágazat, a vendégek száma több, mint 67 százalékkal, a szállásdíj-bevételek 132 százalékkal, a szálláshelyek összes bevétele több, mint duplájára emelkedett az elmúlt 8 évben.

PestiSracok facebook image

Budapest népszerűbb, mint valaha, Európa legjobb úti célja lett egy internetes szavazáson - mondta, hozzátéve: idén több, mint ezer turisztikai fejlesztés indul annak érdekében, hogy Magyarország Közép-Európa vezető úti célja legyen 2030-ra. Guller Zoltán szerint július elsejétől jelentős lépést tesz az ágazat a digitalizáció felé, amikor valamennyi magyarországi szállodát, december 31-től pedig valamennyi szálláshelyet online az MTÜ-höz kapcsolnak. Létrejön a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK). Jövőre az ágazat teljesítményéről nem februárban, hanem már január 2-án lesznek pontos adatok arról is, hogy hány vendég volt melyik országból a 3200 kereskedelmi és a 32 ezer nem kereskedelmi szálláshelyen - mondta a vezérigazgató.

Forrás: MTI; Vezető kép: Budapest.com

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.