Pesti Srácok

Szijjártó a BBC-nek: Az EU vezetőinek hallgatniuk kellene az emberekre (Videó)

A BBC Hard Talk című műsorának vendége volt a külgazdasági és külügyminiszter – írja a HVG.hu. Szijjártó Péter az interjúban elmondta, hogy a kormány plakátkampánya tényalapú tájékoztatás, és visszautasította, hogy hazánkat hazugságokkal vádolják.

A műsor riportere, Stephen Sackur először a brüsszeli terveket bemutató plakátkampányról kérdezte a magyar diplomácia vezetőjét, aki szerint a plakátok azért vannak az utcákon, mert választási kampány zajlik éppen, és a kormány kötelességének érzi, hogy tájékoztassa az állampolgárokat az országra jelentős hatást gyakorló fejleményekről, főleg, ha azok a biztonságukat és a mindennapi életüket érintik. Soros Györgyről a külügyminiszter elmondta, hogy teljesen más elképzelése van Európa és Magyarország jövőjéről, mint a magyar embereknek és a kormánynak, ezt ő maga közölte többször nyilvánosan.

– tette fel a kérdést Szijjártó. Sackur ezután azt kérdezte, vajon nyíltan hazudni is joga van-e a magyar kormánynak, amikor például arról beszél, hogy az EU gyengíteni akarja a határvédelmet. A tárcavezető rávágta: ebben a kérdésben az EU tisztségviselői hazudnak, szerinte ugyanis igenis ez a céljuk azzal, hogy a Frontexet be akarják vonni a határok ellenőrzésébe, így a határvédelem bizonyos jogköreitől megfosztanák a szuverén államokat.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Szijjártó.

Párhuzamos univerzumban élnek az EU-s vezetők

Sackur ezután azt a kormányzati állítást citálta, amely szerint az EU meg akarja könnyíteni, hogy a migránsok vízumhoz jussanak.

– mondta a riporter, mire Szijjártó úgy válaszolt:

Hozzátette még, hogy a bizottság az elmúlt években semmi mást nem tett, csak azon volt, hogy migránsokat hívjon a kontinensre. A riporter ezután megkérdezte Szijjártót, tényleg úgy véli-e, hogy Soros György irányítja az Európai Unió vezetőit. A miniszter itt hosszan sorolta Soros írásainak elemeit a migránsok betelepítésének szükségességétől a határellenőrzés gyengítéséig, majd közölte: az EB 2015 óta pontról pontra valósítja meg a Soros-tervet.

Forrás: HVG.hu, BBC, Youtube; Fotó: Youtube

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.