Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Moldova fontos keleti határaink biztonsága végett is

null

Magyarországnak, amely az Európai Unió keleti határán fekszik, érdeke, hogy keletről olyan országok határolják, amelyek hajlandóak gazdasági és biztonsági együttműködésre is az EU-val - mondta Szijjártó Péter keddi moldovai tárgyalásai szünetében telefonon az MTI-nek nyilatkozva.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter Igor Dodon államfővel, Pavel Filip miniszterelnökkel, Tudor Ulianovschi külügyminiszterrel és Andrian Candu parlamenti elnökkel tárgyal Chisinauban. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Magyarország támogatja az EU - Moldovát is érintő - keleti partnerségi politikáját, amelynek azonban a kölcsönös tiszteletre kell alapozódnia, és amelyet nem beavatkozásra kellene használni a programban részt vevő országok belpolitikai folyamataiba, sem pedig folyamatosan kioktatásra, mert az csak elidegenítéshez vezet.

Moldovát - folytatta a miniszter - Magyarország rendkívül fontos partnernek tekinti, mivel összekötő kapocsként szolgálhat az európai integráció és az Eurázsiai Gazdasági Unió között, márpedig józan ésszel is könnyű felmérni, hogy az EU pragmatikus érdeke, hogy létrejöjjön a kölcsönös tiszteleten és az érdekek érvényesítésén alapuló gazdasági együttműködés a két tömb között.

PestiSracok facebook image

- folytatta Szijjártó Péter. Elmondta, hogy együttműködésről állapodott meg az újonnan létrejött Moldovai Diplomáciai Akadémia a Magyar Külügyi és Külgazdasági Intézettel, és 320 ezer forint értékben kedden már át is adott a magyar fél egy diplomáciai könyvadományt a moldovai akadémiának.

- mondta a miniszter. A politikus bejelentette, hogy egy megállapodás szerint kínai finanszírozással vízgazdálkodási fejlesztéseket fognak megvalósítani magyar vállalatok Moldovában.

Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy tavaly a Moldovába irányuló magyar export értéke átlépte a 100 millió eurót, az OTP pedig megvásárolta a negyedik legnagyobb moldovai piaci részesedéssel bíró bank részvénycsomagjának jelentő részét, így a legnagyobb magyar bank hamarosan a negyedik legerősebb szereplő lesz a moldovai bankpiacon.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/KKM/Burger Zsolt

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.