Pesti Srácok

Több, mint 100 autót gyújtanak föl naponta Franciaországban

null

Évente több, mint 41 ezer, azaz naponta száztíz gépjárművet gyújtanak fel Franciaországban a vandálok. E számok csak a jelentett bűncselekményeket tükrözik, a valós adat az évi ötvenezerhez állhat közelebb. A helyzet a válságrégiónak számító északi megyékben a legsúlyosabb - írja a Magyar Nemzet.

Miközben szinte már hagyománnyá vált, hogy a július 14-i, francia nemzeti ünnepen sokan gyufát és benzint ragadnak, a sárgamellényes mozgalom tavaly őszi kezdete óta jelentősen nőtt a vandál bűncselekmények száma. "Döbbenetes a hatása" – mondta a párizsi Le Figaro-nak egy belügyi illetékes. Az immár negyedik hónapja, különösen szombatonként felerősödő tiltakozáshullám – amely jellemzően békés felvonulásokból és úttorlaszokból áll, de szélsőségesek is csapódnak hozzá – csak Párizsban azt eredményezte, hogy három hónap leforgása alatt a háromszorosára nőtt a gyújtogatások száma, és nem kizárólag az autó­kat tekintve. A becslések szerint az ország húsz legnagyobb városában 20-25 millió eurónyi kár keletkezett ebben az időszakban.

Csökkent a sárgamellényesek támogatottsága

Egy csütörtökön ismertetett felmérés trendfordulót mutat az eredetileg egy üzemanyagadó bevezetése ellen tiltakozó, ám később általános elégedetlenségi hullámmá alakult sárgamellényes demonstrációk támogatottságában. Most először a franciák többsége, 56 százaléka úgy véli, be kellene fejezni a megmozdulásokat, és csak 43 százalékuk áll ki a folytatásuk mellett. A megkérdezettek csaknem kétharmada úgy látja, a 11 halálos áldozattal és több ezer sebesülttel járó tiltakozások eltávolodtak az eredeti elképzelésektől. A megmozdulások következményei a francia közéletet is felkavarták, és az igazságszolgáltatást is megterhelik. A bíróságok csaknem kétezer ítéletet hoztak a sárga mellényesekhez kapcsolódó vandálok és huligánok ügyében, miközben a rendőri erőszakot illetően is éles viták zajlanak: sokan súlyosan megsebesültek, egyesek meg is vakultak a rendfenntartók gumilövedékeitől. Mindezzel párhuzamosan emelkedni kezdett Emmanuel Macron elnök támogatottsága, a decemberi 23 százalékról 36 százalékra. Ezzel együtt az államfő továbbra is népszerűtlen: a franciák kétharmada rossz véleménnyel van a munkájáról.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/AP/Thibault Camus

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.