Pesti Srácok

Toroczkai László vezeti a Mi Hazánk Mozgalom EP-listáját

Toroczkai László vezeti a Mi Hazánk Mozgalom EP-listáját

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke vezeti a párt európai parlamenti (EP-) választási listáját – jelentette be a Mi Hazánk kampányfőnöke szerdán Budapesten. Novák Előd közölte: a listán szereplő hatvanhárom ember egyúttal a Mi Hazánkkal együttműködési megállapodást aláíró Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) és a Független Kisgazdapárt (FKGP) jelöltje is. Novák szerint a nemzeti összefogás listájával értékalapú alternatívát kínálnak a jelenlegi kormányzattal szemben az elvtelenül egyesült balliberális tömb helyett.

Sajtótájékoztatóján a kampányfőnök úgy vélekedett, hogy Toroczkai László, aki elsőként vetette fel a migrációs krízis kezdetekor a határkerítés megvalósításának szükségességét, Európa-szerte ismert és elismert politikus, olyan vezető, akivel képes lehet európai szövetséget is kötni a Mi Hazánk. Novák Előd hozzátette, olyan európai szintű összefogást szeretnének, amelynek nyomán kiterjeszthető a párt jelszava: Magyarország a magyaroké és Európa az európaiaké. A lista második helyén Dúró Dórát, a párt elnökhelyettesét indítják, ám az ő szereplését szimbolikusnak nevezte Novák Előd, mert nem veszi át a mandátumát, ha képviselővé választják. A harmadik helyen Árgyelán János szerepel, aki önkormányzati képviselőként tagja a Régiók Európai Bizottságának. A lista negyedik helyén szereplő Popély Gyula, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, szlovákiai magyar politikus a sajtótájékoztatón azt mondta: egy elszakított terület szülötteként vállalja a küzdelmet a nemzet érdekében.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.