Pesti Srácok

Migrációs konferencia: Kelet-Európának kell megjavítania a Nyugatot, vagy az EU bukásra van ítélve

Migrációs konferencia: Kelet-Európának kell megjavítania a Nyugatot, vagy az EU bukásra van ítélve

A nyugati civilizációt egyszerre kell megvédeni a külső fizikai és a belső kulturális támadások elől - mondta Kenneth Abramowitz, az egészségügyi szektorban érdekelt NGN Capital társalapítója, a SafeTheWest.com honlap létrehozója pénteken, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) budapesti migrációs konferenciáján felszólalva.

Az amerikai Republikánus Párt egyik legnagyobb adományozója előadásában kifejtette: a nyugati számít a valaha volt legsikeresebb civilizációnak, amely az alkotmány, vagyis a világi törvény kötelező uralmán és a választható keresztény hit együttesén alapul. Hangsúlyozta: a világ lakosságának kétharmada azonban nem eszerint, hanem valamilyen hamis narratíva alapján éli életét. Ide sorolta a kommunistákat, akik "Istent a kormánnyal váltották fel"; a globalistákat, akik szerinte olyan intézményekkel döntenének az emberek feje felett, mint az ENSZ és az EU; a világ elől teljesen elzárkózó izolacionistákat; valamint az iszlám vallást politikai mozgalommá alakítókat. Kenneth Abramowitz szerint a kérdés valójában az, hogy ezek közül a narratívák közül végül melyik kerül ki győztesként.

Kiemelte:

PestiSracok facebook image

Úgy fogalmazott:

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.