Pesti Srácok

A Jobbik is beállt Puzsér mögé

A Jobbik is beállt Puzsér mögé

A Jobbik is Puzsér Róbert független jelöltet támogatja a főpolgármester-választáson – ezt csütörtökön jelentették be egy előre nem meghirdetett sajtótájékoztatón, amelyről az Azonnali.hu számolt be. A két párt megállapodott abban is, hogy Budapest összes kerületében együttműködnek majd.

A bejelentésen a Jobbik és az LMP felsővezetői vettek részt; jelen volt Sneider Tamás elnök, Gyöngyösi Márton frakcióvezető, illetve Bencsik János budapesti elnök, az LMP-től pedig Keresztes László Lóránt és Demeter Márta tarselnökök, továbbá Moldován László budapesti elnök. A Jobbik már korábban jelezte: nem utasítja el Puzsért, ráadásul az LMP-vel is több közös beszélgetést tartottak a jobbikosok. A sajtótájékoztatón most egy politikai megállapodásban deklarálták, hogy a Jobbik és az LMP támogatja Puzsér indulását és kampányát, és abban is megállapodtak, hogy minden budapesti kerületben szoros lesz az együttműködés.

Forrás: Azonnali.hu, Index; Fotó: PS/Horváth Péter Gyula

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.