Pesti Srácok

A TEK főigazgatója nem állította, hogy az elfogott szír férfi a görög titkosszolgálattal működne együtt

null

A Terrorelhárítási Központ (TEK) tájékoztatása szerint a szervezet főigazgatója nem állított olyat, és nem is utalt nyilatkozatában vagy egyéb módon arra, hogy a terrorcselekmények elkövetésének gyanúja miatt Magyarországon előzetes letartóztatásban lévő szír férfi a görög titkosszolgálattal működne együtt.

Szombati, az MTI-hez eljuttatott közleményükben kiemelték: a TEK visszautasítja az ezzel kapcsolatos, a nemzetközi sajtóban is megjelent állításokat. Úgy fogalmaztak: az ügyben az elmúlt napokban megjelent „hamis értesüléseken, spekulációkon alapuló publikációk” félreértéseket okoztak, megnehezítik a partnerszolgálati együttműködést, az ügyben eljárók munkáját és a felderítést.

Felidézték: a TEK felderítő tevékenysége közben annak gyanúja merült fel, hogy a férfi, F. Hassan az Iszlám Állam terrorszervezet tagja és különböző terrorcselekmények elkövetésében vett részt. A TEK – ahogy ilyen információ birtokában ez mérlegelés nélkül kötelessége – feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen. A feljelentés alapján büntetőeljárást rendeltek el. Ismertették: a büntetőeljárást a Fővárosi Nyomozó Ügyészség folytatja, ennek célja, hogy F. Hassan cselekményével kapcsolatban beszerezzék a bizonyítékokat, mérlegeljék azokat, majd döntsenek a vádemelésről.

A TEK az Europollal (Európai Rendőrségi Hivatal), több ország rendvédelmi szervével és titkosszolgálatával együttműködve mindent megtesz azért, hogy munkájukat felderítési tevékenységével támogassa – olvasható a közleményben.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI, Magyar Nemzet; Fotó: police.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.