Pesti Srácok

Lecserélték az igazgatóság és felügyelőbizottság tagjait a nemzeti hulladékgazdálkodónál

Lecserélték az igazgatóság és felügyelőbizottság tagjait a nemzeti hulladékgazdálkodónál

Új igazgatóságot és felügyelőbizottságot nevezett ki Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-nél február 8-ától - írta a napi.hu a cégadatbázisokban március 6-án megjelent bejegyzések alapján.

Az új igazgatósági elnök Pankucsi Zoltán lett, aki a Deloitte Magyarország egyik igazgatója volt 2016 szeptemberétől 2018 decemberig. Három és fél évig a Nemzetgazdasági Minisztérium adózásért és számvitelért felelős helyettes államtitkári pozícióját töltötte be, továbbá tagja volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal átalakítását előkészítő munkacsoportnak is.

A lap azt írja, hogy az igazgatóság tagja lett még Búsi Lajos, aki a Földművelésügyi Minisztériumban volt korábban a zöldipari támogatások kezeléséért felelős helyettes államtitkár, és parlamenti képviselő is volt. Szintén új tagja az igazgatóságnak Dukai Miklós, aki a Belügyminisztérium önkormányzati helyettes államtitkára volt. Szintén igazgatósági tag lett Kazella Zsolt, aki korábban a Hungexpo Zrt.-ben és az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-ben volt vezető tisztségviselő.

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.