Pesti Srácok

Macron nem áll össze Verhofstadt liberálisaival, mert azok lepaktáltak a multikkal

null

A Google, a Disney, a Microsoft és a Bayer pénzéből rendezték meg a liberális pártcsalád kongresszusait. Emmanuel Macron pártja erre hivatkozva bejelentette: nem lépnek velük szövetségre az EP-választások után.

Emmanuel Macron pártjának kampányfőnöke bejelentette: az En Marche nem szövetkezik a liberális pártokat tömörítő ALDE-val, miután kiderült, hogy a liberális pártszervezet a Bayer-Monsanto mezőgazdasági, vegy- és gyógyszeripari konszerntől kapott jelentős anyagi támogatásokatírja a Mandiner. Stéphane Séjourné kampányfőnök kifejtette: nem szövetkeznek olyan szervezettel, ami efféle támogatásokat elfogad. Az ALDE válaszul rámutatott: a magánszponzorok támogatásait a kongresszusaik finanszírozására használták fel, ezt azonban szerencsétlen módon úgy interpretálták, mintha aktív politikai befolyásolásról volna szó. Hozzátették: a jövőben nem fogadják el az efféle adományokat. Nemcsak a Bayer támogatásait zsebelte be az ALDE. Tavaly novemberi kongresszusuk megrendezésére kaptak pénzt a Google-től, a Disneytől, a Microsofttól is. Számítások szerint a vállalatok 2014 óta több, mint 425 ezer euróval segíthették ki a pártcsaládot. Az európai szabályozások értelmében a pártok 18 ezer eurót fogadhatnak el cégenként. Az ALDE szerint csupán a párt költségvetésének 4 százalékát teszik ki ezek a támogatások.

Forrás: Mandiner.hu; Fotó: PS

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.