Pesti Srácok

Marosvásárhelyen oktogonná alakították a székely vértanúk emlékműve körül kirakott csillagot

null

Marosvásárhelyen oktogonná alakították a székely vértanúk emlékműve körüli kockakőből kirakott csillagot, hogy ne idézze a székely zászló nyolcszögű csillag-motívumát.

Amint a közösségi hálón megosztott fényképekből kiderült: a kockakőből kirakott csillag csúcsait péntekről szombatra szegélykővel kötötték össze, és a csúcsok közötti területet is kockakővel burkolták. Az emlékmű körüli lekövezett mezőben már csak a burkolat belsejében meghagyott szegélykövek rajzolják ki a csillag motívumot. A helyi hatóságok utasítására a térrendezést végző munkások eltávolították az emlékműtől pár méterre lévő csorgó fölötti táblát is, amely a székely nap és hold közé illesztve jelenítette meg román és magyar nyelven a Székely vértanúk kútja feliratot. A módosításokra azt követően került sor, hogy a helyi sajtó pénteken felhívta a figyelmet a székely motívumokra, és Sergiu Papuc szociáldemokrata alpolgármester kijelentette:

Az úgynevezett kifejezéssel az alpolgármester azoknak a táborához csatlakozott, akik a Székelyföldet még földrajzi egységként sem hajlandók elismerni. Az alpolgármester ugyanakkor azt mondta: szigorúan be fogja tartatni a térrendezési tervet. Azóta több portál is közölte a térrendezési tervet, amely csillag alakú térkövezést mutat az emlékmű körül.Claudiu Maior, a polgármester tanácsadója vetette le a székely mártírok kútjára kitett kétnyelvű feliratot, és utasította a térrendezésen dolgozó munkásokat a csillag eltüntetésére.

PestiSracok facebook image

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szombaton elfogadhatatlannak, igazságtalannak, méltánytalannak tartotta a történteket.

- jelentette ki a politikus. Hozzátette: csakis a közösségre tartozik, hogy milyen szimbólumokat használ, és ha a közösség használja a szimbólumait, az nem vesz el senkitől semmit, nem sérti senkinek a méltóságát. Megjegyezte: Marosvásárhelyen egy jóváhagyott térrendezési tervet rúgtak fel azért, hogy ennek elemei ne emlékeztessenek egy közösség szimbólumaira.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Henning János

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.