Pesti Srácok

Novák Katalin: Tizenhárom pici tagpárt támadta meg a Fideszt

Novák Katalin: Tizenhárom pici tagpárt támadta meg a Fideszt

Tizenhárom pici néppárti tagpárt megtámadta a Fideszt, és a kizárását követelte - jelentette ki csütörtökön Párizsban Novák Katalin, a Fidesz külügyekért felelős alelnöke. Úgy fogalmazott: "azt tapasztaltuk, hogy a néppártban már vannak olyanok, akik egészen eltávolodtak a kereszténydemokrata értékektől; nem Európa biztonságáról és a keresztény kultúra megőrzésének fontosságáról beszéltek, hanem sokkal inkább a baloldalra tolódó értékeket közvetítették, és ezeket próbálták rajtunk számon kérni". Mint megjegyezte: "önkéntesen döntöttünk arról, hogy az európai parlamenti választásokig hátralévő időszakban felfüggesztjük a kapcsolatainkat az Európai Néppárttal, és megvárjuk, milyen irányt vesz az a folyamat, amely egy támadássorozatot jelentett Magyarország ellen".

A politikus az Országgyűlés háromfős delegációjával tett látogatást a francia fővárosban a francia szenátus francia-magyar baráti tagozatának meghívására. Novák Katalin szerint a Herman Van Rompuy, az Európai Tanács korábbi elnöke által vezetett úgynevezett bölcsek tanácsa - amely igyekszik tényszerűen megismerni a magyar döntések hátterét, és értékelést készít - esélyt ad arra, hogy nagy tapasztalattal rendelkező, komoly politikusok hitelesebben értékeljék a Fidesznek a tevékenységét, illetve Magyarországnak a helyzetét.

A Fidesz alelnöke emlékeztetett arra, hogy az ő vezetésével magyar részről is feláll egy "bölcsek tanácsa", amelynek tagjai Varga Judit, a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkára és Szájer József, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője. A testület rendszeresen egyeztetni fog a néppárttal és segíteni fogja "a tisztánlátásukat", valamint a magyar képviselők felmérik, hogy "hogyan alakul Európa a választások után, illetve milyen lehetőségeink lesznek arra, hogy a lehető leghatékonyabban képviseljük a magyar emberek érdekeit" - mondta a Fidesz alelnöke. Novák Katalin úgy értékelte, hogy az Európai Néppárt szerdai ülésén "13 pici néppárti tagpárt" megtámadta a Fideszt és a kizárását követelte.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott.

- hangsúlyozta Novák Katalin, emlékeztetve arra, hogy az EP-választásokon fog eldőlni, hogy mely pártcsaládok tudnak a jövőben megerősödni.

- mondta. Párizsban folytatott tárgyalásairól szólva Novák Katalin - aki az Országgyűlés Magyar-Francia Baráti Csoportjának elnöke - elmondta:

Hozzátette:

Novák Katalin arról is beszélt: a francia szenátorok viszont nem tudták teljesen megnyugtatni a magyar delegációt a francia kormány- és elitellenes úgynevezett sárgamellényes tüntetők hétről hétre folytatódó megmozdulásairól, amelyek "nagyon sok erőszakot szülnek".

- mondta Novák Katalin.

A Fidesz alelnöke megbeszélést folytatott Christian Jacobbal, a Republikánusok frakcióvezetőjével és Laurent Wauquiez pártelnökkel is. Novák Katalin megköszönte, hogy számíthatnak egymásra, és megállapodtak, hogy a jövőben is szorosan együtt dolgoznak. A republikánusok is kiemelten fontosnak tartják a határvédelmet és a migráció veszélyei elleni védekezést. Csöbör Katalin, a baráti tagozat alelnöke arról tájékoztatott, hogy hatékony és eredményes megbeszélést folytatott Valérie Gomez-Bassac-kal, a kormányzó Köztársaság lendületben képviselőjével, akivel a gazdasági, agrár- és határvédelmi politika francia-magyar együttműködési lehetőségeit vitatták meg.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.