Pesti Srácok

Speidl Bianka: A multikulturalizmus nyertesei a muszlimok

Speidl Bianka: A multikulturalizmus nyertesei a muszlimok

A nyugat-európai országok számára a szabadság vált abszolút értékké. Azt vallják, hogy mindent szabad, ami nem sérti a környezetünkben élő embereket. Erről Speidl Bianka beszélt a Figyelőnek adott interjújában. A Migrációkutató Intézet szakértője szerint a nyugat-európai integrációs modellek éppen ezért kudarcba fulladnak, a multikulturalizmus nyertesei pedig a muszlimok.

A szakértő szerint az európaiak nem figyeltek fel azokra a tendenciákra, amelyek a muszlim közösségekben megjelentek, holott ezek nem illeszkednek a keresztény gyökerű nyugati hagyományokhoz, sem pedig a felvilágosodáson alapuló normákhoz, például az egyén tiszteletéhez.

- mondta. Úgy véli, a helyzet akkor változott meg, amikor a vendégmunkások gazdasági bevándorlókká váltak, akiknek unokái már nyíltan tagadták az európai értékeket. Kifejtette: az első vendégmunkásoknak a szigorú szabályok miatt a szekuláris Európa még nem jelentett kulturális sokkot; az, hogy ez mára valós problémává vált, a kibocsájtó országokban bekövetkezett változásokhoz, az iszlamista konzervatív tendenciák megerősödéséhez köthető.

PestiSracok facebook image

– mondta. A szakértő szerint az is gond, hogy ha terrorcselekményre buzdítanak az imámok, akkor legfeljebb néhány év börtönbüntetést kapnak, a börtönben pedig tovább szervezkednek, és radikalizálják a köztörvényes bűnözőket.

A szakértő szerint azt is fontos megemlíteni, hogy annak idején a bevándorlóknak nem volt lehetőségük feljebb kerülni a társadalmi ranglétrán, így betanított munkásnak hívták csak be őket, majd amikor a gazdasági ágazatokat leépítették, akkor ezek az emberek a szociális ellátórendszer kitartottjai lettek, akiknek volt pénzük fogyasztani és volt idejük arra, hogy másokat okoljanak a sorsukért.

Speidl Bianka arról is beszélt, hogy a nyugat-európai katolikusok többsége migránspárti, hiszen úgy vélik, a befogadás a kereszténység tartópillére.

A szakértő arról is beszélt, hogy az iszlám az európai emberben lévő hiányokra bizonyos értelemben egyszerű és egyenes választ ad, például ők adják a leghatározottabb választ a nemi szerepekkel kapcsolatos bizonytalanságokra, illetve a családmodellek kudarcára.

– fejtette ki.

Forrás: Figyelő; Fotó: Illyés Tibor/MTI

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.