Pesti Srácok

Székelyföldi terrorvád – A külhoni magyarság emberi jogai sérülnek a leginkább Európában

Székelyföldi terrorvád – A külhoni magyarság emberi jogai sérülnek a leginkább Európában

A Romániában igazságtalanul bebörtönzött székely fiatalok ügye is azt mutatja, hogy Európában a külhoni magyarság emberi jogai sérülnek a leginkább – mondta Bajkai István fideszes országgyűlési képviselő, aki Lomnici Zoltánnal, az Emberi Méltóság Tanácsa elnökével tartott közös sajtótájékoztatót pénteken Budapesten.

A kormánypárti politikus azt mondta: a román legfelsőbb bíróság megalapozatlanul, képtelen vádak alapján hozta meg ítéletét, Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt (képünkön) ugyanis arra hivatkozva vádolták meg robbantás és a román államrend erőszakos megdöntésének szándékával, hogy petárdákat vásároltak az interneten. A döntés alapján kijelenthető, hogy a román bírósági rendszer nem függetlenül, jogállami módon működik, hanem politikai parancsra, megrendelésre hoz ítéletet – jelentette ki Bajkai István. A politikus kiemelte: a román állam ezzel azt üzeni a magyarságnak, hogy félnivalója van azoknak, akik kiállnak az autonómia és a kisebbségi jogok mellett. A politikai okokból történő üldözés az '50-es éveket idézi, nem a mai Európát – tette hozzá.

Lomnici Zoltán jogtalan, arrogáns lépésnek nevezte, hogy Klaus Iohannis román államfő nem kíván foglalkozni Beke István és Szőcs Zoltán ügyével, hiába kértek audienciát Fejér László Kovászna megyei szenátorral. A román köztársasági elnök a találkozó elutasításával azt üzeni, nem szán időt az őshonos magyar kisebbségre – fogalmazott a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke, aki bejelentette, Fejér Lászlóval az Európa Tanácshoz fordulnak az ügyben. Lomnici emlékeztetett: korábban Bajkai Istvánnal közösen meglátogatták a székely fiatalokat börtönükben, és jelen kívánnak lenni akkor is, amikor a román legfelsőbb bíróság különleges tanácsa áprilisban újra megvizsgálja az ügyet, és akár az ítélet hatályon kívül helyezéséről is dönthet. Az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke reményét fejezte ki, hogy a pápa nyári erdélyi látogatása alkalmat ad majd a román államfőnek, hogy kegyelmet adjon a két székely fiatalnak. Lomnici Zoltán emellett ismertette azon – trianoni emlékévet helyettesítő – javaslatát is, amely Szent István-emlékévvé nyilvánítaná 2020-at arra emlékezve, hogy Magyarország első királya ezer évvel korábban ajánlotta fel országát Szűz Máriának. Ez azért is fontos lenne, mert 1938-ban is tartottak Szent István-évet, párhuzamosan az eucharisztikus világkongresszussal, amelynek jövőre újra Magyarország ad otthont – tette hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: Székelyhon.ro

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.