Pesti Srácok

Tizenhét éves unokázós csalót fogtak, kétmilliót dumált ki egy idős néniből (VIDEÓ)

A Budapesti Rendőr-főkapitányság „unokázós” csalók elfogására létrehozott nyomozócsoportja fogta el azt a két férfit, akik kétmillió forintot csaltak ki egy idős asszonytól - írja a police.hu.

A közlemény szerint egy ismeretlen elkövető csütörtök délután felhívott egy 80 éves asszonyt, és magát a fiának kiadva közölte, hogy pénzre van szüksége, mert balesetet okozott és megfenyegették: ha nem fizet, akkor nagyon megbánja. Az idős asszony elhitte, hogy a fiával beszélt és 2 millió forintot egy borítékba tett, majd a taxival érkező 32 éves budapesti Sz. Józsefnek azt átadta. A férfi ezután a megszerzett pénzt elvitte egy Budapest III., Füst Milán utcai társasházba, ahol a rendőrök intézkedés alá akarták vonni. A férfi megpróbált elmenekülni és a pénzzel teli borítékot egy lábtörlő alá rejteni. A nyomozók azonban a 32 éves férfit elfogták, aki a helyszínen elmondta, hogy a pénzt egy barátjának, egy 17 éves fiúnak akarta átadni, aki ebben a házban lakik. Ezt követően a nyomozócsoport tagjai a házban lakó 17 éves fiút is elfogták, és mindkét elkövetőt csalás bűntett gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

A rendőrök kihallgatásukat követően a 32 éves férfit és a 17 éves fiút is őrizetbe vették. Letartóztatásukról a bíróság dönt majd.

Forrás/fotó/videó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.