Pesti Srácok

Tovább civakodik egymással az MSZP és a Párbeszéd az EP-helyekről

null

Egyelőre kétséges, hogy az MSZP a Párbeszéddel közösen indul-e az EP-választáson, ugyanis továbbra sem sikerült megállapodni arról, hogy Jávor Benedek hányadik helyet kapja meg a tervezett közös listán — értesült a Magyar Nemzet.

Noha az MSZP nemrég még összellenzéki indulást sürgetett az európai parlamenti (EP-) választáson, egyelőre az sem biztos, hogy egyáltalán saját szövetségesükkel, a Párbeszéddel közösen vágnak-e neki a megméretésnek. Bár a tárgyalások az elmúlt hetekben megkezdődtek, két hónappal a választás előtt még mindig nem sikerült dűlőre jutni abban, hogy a párbeszédes Jávor Benedek hányadik helyet kaphatja meg a tervezett közös listán. Az egyelőre megoldatlan dilemma alapja, hogy az alig egyszázalékos Párbeszédnek önállóan esélye sincs a mandátumszerzésre, míg jelenlegi támogatottsága alapján az MSZP is legfeljebb két helyre számíthat az EP-ben.

A szocialisták listáját Tóth Bertalan pártelnök vezeti, aki állítása szerint nem akar Brüsszelbe menni, így lényegében az őt követő Ujhelyi István áll az első helyen, Szanyi Tibor pedig a másodikon. Mivel a párt ragaszkodik az első két befutónak tűnő helyhez, Jávor a harmadik helyet kaphatja meg, amit még MSZP-s forrásaink is kockázatosnak neveztek, azaz a Párbeszéd elveszítheti egyetlen EP-mandátumát is. Szanyi Tibor az ATV-ben tegnap azt mondta, hogy bár hivatalos döntés még nincs, lényegében már megállapodtak a Párbeszéddel arról, hogy Jávor Benedek a negyedik helyet kapja a Tóth Bertalan vezette listán – ami valójában a harmadikat jelenti. Szanyi hangoztatta, hogy ez nem vesztes pozíció a Párbeszédnek.

A Magyar Nemzetnek háttérben nyilatkozó szocialista politikusok között volt, aki megerősítette Szanyi állítását, de volt, aki arra utalt: a pártszövetség megőrzése érdekében nem kizárt, hogy Jávor végül mégiscsak a lista második helyére kerülhet. A lap utóbbi forrása ugyanakkor elismerte, hogy egy ilyen döntés palotaforradalmat eredményezne az MSZP-ben, ahol már így is sokan rossz szemmel nézik a Párbeszédnek nyújtott kedvezményeket. Mindeközben a baloldal belügyeiben bennfentes Lámpagyár blog arról írt, hogy Jávorék nem bíznak Tóth ígéretében, így nem fogadták el a nekik felajánlott harmadik helyet.

PestiSracok facebook image

A Párbeszéd belső ügyeire rálátó források annyit megerősítettek a Magyar Nemzetnek, hogy egyelőre nem született végleges megállapodás az MSZP-vel. A szocialisták elnökségében mindenesetre bíznak a közös listában és abban, hogy megkezdődhet a közös kampány. Az biztos, hogy az MSZP nem tart nagyszabású kampányindító rendezvényt; a párt a hagyományos formák mellett elsősorban az interneten akarja majd eljuttatni üzeneteit a választókhoz. Ennek lényegét az elnökségben úgy összegezték, hogy a Fidesz „túlzó nemzeti szuverenitása”, illetve a Gyurcsány Ferenc-féle Európai Egyesült Államok ideálja helyett a haza és Európa együttes szeretetére helyezik a hangsúlyt. A lap úgy tudja, az uniós parlamenti listáról szombaton dönt a szocialisták választmányi ülése.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.