Pesti Srácok

Továbbra is a Fidesz kizárását lebegteti Weber

Továbbra is a Fidesz kizárását lebegteti Weber

Egy úgynevezett bölcsek tanácsa tanulmányozza majd az elkövetkező időszak magyarországi fejleményeit és ennek kapcsán értékelést készít a Fidesz politikájáról – közölte Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) parlamenti frakcióvezetője a pártcsalád szerdai brüsszeli tanácskozását követő sajtóértekezletén, ismertetve, hogy a tanácskozáson döntés született a Fidesz EPP-beli tagságának felfüggesztéséről. Weber ugyanakkor kijelentette, hogy a kizárás sem került le a napirendről.

Weber utalt arra, hogy a háromfős testületet Herman Van Rompuy, az Európai Tanács korábbi elnöke vezeti, további tagjai pedig Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár és Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament korábbi elnöke. A frakcióvezető – aki azz EPP csúcsjelöltje a májusi európai parlamenti választásokon – kijelentette, hogy nem került le a napirendről a Fidesz kizárása a pártcsaládból. Weber azt hangoztatta, hogy a tagság felfüggesztése szükséges lépés volt, a kizárás azonban nem került le a napirendről. A német konzervatív politikus a magyar kormánypárt tagságának felfüggesztésével kapcsolatban kijelentette: hosszú időre van szükség ahhoz, hogy ismét helyreállhasson a bizalom az EPP és a Fidesz között. Az EPP-tagság felfüggesztésének gyakorlati következményei között említette Weber, hogy Orbán Viktor nem vehet részt az EPP csütörtöki, az Európai Unió csúcstalálkozóját szokásosan megelőző tanácskozásán, továbbá közölte azt is, hogy a Fidesz nem jelölhet politikust az EPP különböző tisztségeire, és nem szólhat bele az EPP jövőbeni politikai irányvonalának alakításába.

Az EPP szerdai politikai közgyűlésén százkilencvenen szavaztak a Fidesz tagságának kompromisszumos felfüggesztése mellett, míg hárman ellene. Orbán Viktor miniszterelnök, Fidesz-elnök a tanácskozást követő brüsszeli sajtóértekezletén bejelentette: a Fidesz egyoldalúan felfüggeszti jogainak a gyakorlását az Európai Néppártban az EPP által felkért háromtagú bizottság jelentésének elkészültéig. Orbán Viktor közölte: azt a megoldást választották, hogy amíg a felkért három bölcs ember elkészül a jelentésével, addig a maguk részéről egyoldalúan felfüggesztik a jogaik gyakorlását és megvárják ennek a három embernek a jelentését, és utána ismét leülnek a néppárttal. A magyar miniszterelnök hangsúlyozta, hogy Magyarország politikája változatlan; ezt világossá tette az EPP politikai közgyűlésén is.

Forrás: MTI; Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.