Pesti Srácok

Trump már a 2020-as kampányra készül

null

Donald Trump elnök már javában építi a 2020-as elnökválasztási kampánya infrastruktúráját - értesült a The Washington Post című lap.

A keddi szám szerint a Trump-kampány korábbi szlogenjét - Tegyük naggyá Amerikát! - a 2020-as választási kampányban új jelszó váltja fel: Őrizzük meg Amerikát nagynak! A határőrizet erősítésének fontossága mellett hangsúlyos lesz a gazdaság és a kereskedelempolitika eredményeinek hangoztatása. Az elnöki kampány elsősorban Floridára, Pennsylvaniára és a középnyugati államokra összpontosít majd. Ezekben az államokban 2016-ban ugyan győzött Donald Trump, ám a jelenlegi felmérések szerint e térségekben sokat veszített népszerűségéből. Egyes tanácsadói - a The Washington Post értesülései szerint - kifejezetten aggódnak amiatt, hogy az elnök a női és az elővárosi szavazók körében vesztésre áll. Azt az egyébként Donald Trumppal nem rokonszenvező lap is elismeri, hogy Trump mögött - a különböző vizsgálatok ellenére is - a Republikánus Párt egységesen sorakozott fel, a 2016-os kampány idején alakult Soha Trumpot csoport a párton belül teljesen eltűnt. A Republikánus Országos Bizottság (RNC, azaz a párt vezető szerve) pedig már megkezdte egy, a 2016-ban alkalmazottnál is kifinomultabb módszerekkel készített adatbázis összeállítását. A kampánystratégia az úgynevezett ingadozó tagállamokat veszi célba, és erőteljes és agresszív lesz Floridában, Ohióban, Michiganben és Wisconsinban. Az újraválasztást segítő erőfeszítések már eddig is több, mint 100 millió dollárt hoztak, elsősorban kis adakozóktól, a nagy támogatók pedig még nem is tették meg felajánlásaikat. Ez pedig azt vetíti előre, hogy Donald Trump rekord nagyságú összeggel kampányolhat majd - vélekedett a The Washington Post. Kiszivárgott hírek szerint külön médiacsapat foglalkozik majd a Trumpot bíráló média elleni küzdelemmel. A lap idézte Brad Parscale kampánymenedzsert, aki így fogalmazott:

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Cristobal Herrera

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.