Pesti Srácok

Weber Bukarestben is belebegtette a Fidesz kizárását az EPP-ből

Weber Bukarestben is belebegtette a Fidesz kizárását az EPP-ből

Az Európai Néppárt (EPP) szerdán vitatja meg azon tagpártjai kezdeményezését, amelyek a Fidesz kizárását kérték, de egyelőre minden lehetőség nyitva áll – közölte Manfred Weber, az EPP frakcióvezetője és EP-csúcsjelöltje szombaton Bukarestben, ahol a pártcsalád helyi és regionális vezetőinek értekezletén vett részt.

A német politikus szerint nem volt könnyű az utóbbi időszak az EPP-ben, amikor több tagpárt is formálisan kezdeményezte a Fidesz elleni fellépést. Weber felidézte, hogy kedden Budapesten egyeztetett Orbán Viktorral. A fő üzenetem az, hogy az EPP a közös értékek és meggyőződések szövetsége, és magyarországi barátainknak arra a kérdésre kell válaszolniuk, hogy tiszteletben tartják-e ezeket az elveket, vagy sem – mondta az EPP frakcióvezetője. Weber szerint egyelőre semmi sem dőlt el, tárgyalásokat folytat az EPP minden pártjával. Készülünk a szerdai napra. Egyelőre minden lehetőség nyitva áll. Az a célom, hogy Joseph Daul elnök úrral – az EPP elnökével – együtt olyan álláspontot készítsek elő, amellyel mindenki egyetért – idézte Webert a Mediafax.

A román hírügynökség emlékeztetett arra, hogy a magyar nemzeti ünnepen pénteken mondott beszédében a magyar miniszterelnök az erős nemzetek Európájáért szállt síkra, lázálomnak nevezte az Európai Egyesült Államokról szóló elképzeléseket, és arra figyelmeztetett, hogy a keresztény kultúra megvédése nélkül Európa nem lesz többé az európaiaké. Az EPP romániai tagpártjai közül a Romániai Magyar Demokrata Szövetség határozottan ellenzi a Fidesz kizárását, a Traian Basescu volt államfő által alapított Népi Mozgalom Pártja pedig úgy döntött, hogy megszavazza a kezdeményezést. A jobboldali pártszövetség legerősebb romániai tagja, a Klaus Iohannis államfőt támogató Nemzeti Liberális Párt (PNL) még nem döntötte el, hogy megszavazza-e a Fidesz kizárásáról szóló javaslatot. Ludovic Orban, a PNL elnöke pénteken azt mondta: csak akkor hoznak végleges döntést, miután egyértelművé válik számukra, hogy a Fidesz visszatér-e vagy sem az EPP által fontosnak tartott értékekhez.

Forrás: MTI. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.