Pesti Srácok

A májusi EP-választáson nyerné meg az őszi önkormányzati megmérettetést az összefogó ellenzék

A májusi EP-választáson nyerné meg az őszi önkormányzati megmérettetést az összefogó ellenzék

Egymással összehangoltan küld szavazóköri delegáltakat a május végi európai parlamenti választásra a Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP, a Párbeszéd és a Momentum. Az ellenzéki pártok képviselői csütörtökön Budapesten, közös sajtótájékoztatón jelentették be szándékukat, amelynek célja, hogy a több, mint tízezer szavazókör mindegyikében legyen legalább egy ellenzéki delegált. A politikusok érezhetően kezdenek lázba jönni, és ismét azzal hergelni híveiket, hogy tavaly áprilisban a kormánypártok csaltak, amelyre akkor nemhogy bizonyíték nem volt, de még csak bejelentés sem érkezett.

Varju László, a DK alelnöke a sajtótájékoztatón elmondta: az ellenzéki pártok egyetértenek abban, hogy ellenőrizniük kell a Fidesz választási rendszerét. Jakab Péter, a Jobbik országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: a tavalyi parlamenti választáson történhettek visszaélések azokban a szavazókörökben, ahol az ellenzék nem képviseltette magát. Kijelentette: céljuk, hogy egy tisztességes választáson olyan gyomrost vigyenek be a rezsimnek, amelyből az önkormányzati választásokig nem tud felállni. Harangozó Tamás, az MSZP parlamenti képviselője kifejtette: az ellenzéki pártok egyeztetése azért is fontos, mert éppen most igazolódott be egy kamupárt Fideszhez köthető korábbi választási visszaélése. A szocialista politikus arra kérte az ellenzéki szavazókat, hogy vállalják a szavazóköri delegáltsággal járó feladatokat és ezzel őrködjenek a választások tisztasága felett.

A Párbeszéd már majdnem megértette, hogy az győz, akire többen voksolnak

Barabás Richárd, a Párbeszéd elnökségi tagja hatalmas lehetőségnek nevezte az ellenzéki egyeztetést. Szerinte a Fidesz a centrális erőtér kialakításával sokáig eszetlenül versenyeztette az ellenzéket, amely sokáig nem értette a rendszer természetét. Berg Dániel, a Momentum elnökségi tagja közölte: pártja mindig partner az értelmes együttműködésben, amely reményeik szerint az őszi önkormányzati választásokig megmarad. Pitz Dániel, az LMP ifjúsági szervezetének vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a tavalyi parlamenti voksoláson aránytalanul magas volt az érvénytelen szavazatok aránya, ahol az ellenzéknek nem volt delegáltja, kezdeményezésükkel ezért a hasonló eseteket szeretnék megelőzni. Kérdésekre válaszolva a politikusok közölték: tavaly áprilisban a Jobbiknak nyolcezerháromszáz, az MSZP-nek ötezerhatszáz, a DK-nak pedig több, mint háromezer delegáltja volt. Az EP-választásra az interneten és telefonon is megkezdték a toborzást.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI/PS; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.