Pesti Srácok

A Medián szerint esik a politikusok népszerűsége, Puzsér negatív rekordot döntött

null

Két kivétellel – Áder János és Kásler Miklós – szinte csak visszaesés látható a Medián legújabb, a politikusok népszerűségét mérő kutatásában. A március végén, április elején készült felmérésből ugyanakkor az is kiderül, hogy a listán szereplők ismertsége szinte csak nőtt – itt három kivétel van –, amiből akár az is kiolvasható, hogy minél jobban megismerik az emberek a politikusokat, annál kevésbé kedvelik őket.

A rangsort tekintve a március-áprilisi adatsorban nagy változások nem fedezhetők fel januárhoz képest, az azonban igen, hogy az általános népszerűségvesztés sokkal inkább érintette az ellenzékieket, mint a kormánypárti szereplőket – foglalta össze a Medián kutatásának eredményeit a hvg.hu. Utóbbiaknál Gulyás Gergely kancelláriaminiszter bukta a legtöbbet, három százalékot, de mint a Medián kutatói figyelmeztettek: néhány százalékpontos ingadozás teljesen megszokott. Az ellenzéknél ehhez képest van mínusz hét százalékos eredmény, amelyet Demeter Márta szállított, ebben a mezőnyben mínusz hattal van versenyben Puzsér Róbert, Szabó Tímea és Fekete-Győr András, illetve mínusz öttel Márki-Zay Péter, Hadházy Ákos és Molnár Csaba. Utóbbiak már egyaránt a hibahatáron túli esések, így akár jelzésértékűeknek is mondhatók – állapította meg a tanulmány. Érdekességnek mondható az is, hogy az LMP-nek a listán szereplő politikusai egyaránt a lista aljára kerültek, akaratlanul is felértékelve ezáltal Gyurcsány Ferencet, aki hosszú éveken keresztül sereghajtó volt.

A márciusi, tizennyolc százalékos kedveltsége alatt van például Demeter Márta és Ungár Péter, Vágó Gábor, az LMP EP-listájának vezetője pedig tizenöt százalékra küzdötte le magát. Rajtuk kívül csak a magát éppen nem radikálisnak mutató Gyöngyösi Márton, a Jobbik EP-listájának vezetője van Gyurcsány mögött, vele egy szinten pedig Toroczkai László. Az MSZP-Párbeszéd EP-lista első két helyén osztozó – egyaránt tizenkilenc százalékos – Tóth Bertalan és Szanyi Tibor sincs lényegesen jobb helyzetben, hozzájuk képest Dobrev Klára huszonnégy százaléka egyenesen középmezőny – írta a hvg.hu. Az ellenzékben változatlanul Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely a legtámogatottabb közszereplők, harmincnégy, illetve harminchárom százalékkal, ami Karácsony esetében négy százalékos esést jelent, így már nem közelíti meg Tarlós István népszerűségét. A harmadik főpolgármester-jelölt, Puzsér Róbert most azzal tűnik ki, hogy tizenhárom százalékos a népszerűsége, ami a Medián 2010 utáni méréseiben mélypontnak számít: az utóbbi kilenc évben nem volt ennyire kevéssé elfogadott, országosan ismert politikus.

Forrás: hvg.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.