Pesti Srácok

Az MSZP-Párbeszéd EP-listáját is aláírásával támogatta Gyurcsány

Az MSZP-Párbeszéd EP-listáját is aláírásával támogatta Gyurcsány

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció vezetője nemrégiben osztott meg egy fotót, amelyen éppen aláírja az MSZP-Párbeszéd közös EP-listáját támogató ívet. Az esemény különlegességét az adja, hogy egy, a Magyar Nemzet által közreadott felvételen Tóth Bertalan, az MSZP elnöke arról beszél: Gyurcsányt nem lehet lebeszélni arról, hogy ne az MSZP-t akarja legyőzni.

– kommentálta Gyurcsány Ferenc a Facebook-oldalán megosztott fotót, amelyen épp az MSZP-Pártbeszéd közös listáját támogató ívet írja alá. Az eset pikantériája, hogy a Magyar Nemzet nemrégiben megszellőztetett felvételének tanúsága szerint a szocialisták vezére, Tóth Bertalan szerint Gyurcsánnyal nem tudnak közös nevezőre jutni, mivel a DK elnöke legyőzendő ellenfelet lát az MSZP-ben. Tóth ráadásul arról beszél, hogy ahol az ellenzék DK-s jelöltet indított, ott a baloldaliak is inkább átszavaztak a Jobbikra. Úgy tűnik, Gyurcsányt nem rázták meg különösebben a kijelentések.

Forrás/fotó: facebook.com

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.