Pesti Srácok

Az MSZP szerint "meg kell szüntetni a patkánykormányzást"

null

Az MSZP-nek nagyon megtetszhetett Bangóné Borbély Ildikó pénteki, az ATV-ben látott performansza; délelőtt Ujhelyi István közölte, hogy patkánykormányzás van, amit meg kell szüntetni, délután pedig közleményt adtak ki "Kásler és a patkánykormányzás" címmel. Ebben egyebek mellett azt írják, hogy a kormánytagoknak soronkívüli VIP egészségügyi ellátás jár, és ezt a tempót az emberek patkánykormányzásnak hívják. A közleményből azonban az nem derül ki, hogy Demeter Márta soronkívüli ellátás-igényléséről mi a párt véleménye. Mint ismert: az egykoron MSZP-s, majd pedig az LMP társelnökévé avanzsált politikusról idén februárban derült ki, hogy VIP-kártyát igényelt magának a Honvédkórházban, amit persze a nemzetbiztonsági átvilágításon megbukott Demeter Márta először letagadott, majd azzal érvelt, hogy azt édesanyjának igényelte. Végül az Origo birtokába került dokumentumokból az derült ki, hogy a Honvédkórház Speciális Rendeltetésű Centrum járóbeteg-ellátásának igénybevételére írt kérvényt, saját magának.

Az MSZP hétfő délutáni közleményében Kásler Miklóst vette célba, amit a politikus azzal érdemelt ki, hogy a szocialisták szerint annak ellenére zeng dicshimnuszokat a Kossuth Rádióban az egészségügy helyzetéről és a majdani fejlesztésekről, hogy nemrég a Merényiben leszakadt az álmennyezet a patkányok súlya alatt, a mátészalkai kórházban pedig hetek óta ölben cipelik az ápolók és a rokonok a mozgásképtelen, daganatos és más súlyos betegséggel küzdő honfitársainkat azért, mert nem működik a lift.

A közleményben azt is írják, hogy azt üzenik a Fidesznek: a napi 1 millió forintba kerülő gyűlöletkampányuk helyett komolyan kéne venne a patkányinváziót, a kórházi liftet pedig meg kellene javíttatni.

PestiSracok facebook image

Gyurcsány Ferenc 600 milliárdot vett el az egészségügytől és egyhavi bért az egészségügyi dolgozóktól. Bezárta, összevonta, eladósította és leépítette a kórházakat, a betegekkel vizitdíjat és kórházi napidíjat akart fizettetni. A Fidesz korábban úgy fogalmazott: a balliberális kormányok az egészségügyön is csak üzletelni akartak, és ezzel csaknem az összeomlás szélére sodorták a betegellátást, ugyanakkor a Fidesz-KDNP 2010 óta pótolja az egészségügytől elvett pénzeket.

A szocialistáknak az MTI-hez eljuttatott írásában azonban arról nem lehet olvasni, hogy egykori párttársuk, országgyűlési képviselőjük,Demeter Márta VIP-kártyát igényelt magának a Honvédkórházban, amit a nemzetbiztonsági vizsgálaton is megbukott politikus megpróbált elsunnyogni, majd - miután az Origo leleplezte - ordas hazugságokkal akarta elmismásolni az ügyet. A Jobbik propagandaoldalának például azt mondta a most éppen LMP-s Demeter, hogy „semmilyen ellátást nem igényeltünk”.

Forrás: Origo

Az MSZP közleményében arról sem lehetett olvasni semmit, hogy Bangóné Borbély Ildikó pénteki kijelentése után kezdeményezik-e a pártból való kizárását.

Forrás: PestiSrácok.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.