Pesti Srácok

Bozóki András szerint Orbán Viktor kegyetlen, és ártatlan áldozatai is vannak, mint például a CEU

Bozóki András szerint Orbán Viktor kegyetlen, és ártatlan áldozatai is vannak, mint például a CEU

Terjedelmes interjút készített Bozóki András politológussal a 24.hu, melynek célkeresztjében Orbán Viktor áll. A Magyar Narancs egykori alapító-szerkesztője ebben egyebek mellett arról beszél, hogy miért tartja kegyetlennek a miniszterelnököt, valamint miért gondolja úgy, hogy Lázár János jobb kormányfő lenne Orbán Viktornál. És ez még nem minden.

A miniszterelnökről cseverésző CEU-s professzort ősfideszesként bemutató 24.hu írásából több titokra is fény derül, így például arra is, hogy Orbán Viktor mélyen lenézi a demokratikus, „puhány” nyugat-európai politikusokat, itthon pedig azokkal számol le, akik botlanak a lojalitásban. Bozóki arról is beszél, hogy szerinte Lázárnak azért kellett buknia, mert kancelláriaminiszterként túlzottan megerősödött.

Bozóki ezután kérdésre válaszolva kifejti, hogy az EP-választást követően alighanem véglegesítik a Fidesz felfüggesztését, vagyis kizárják a pártot. Ő maga úgy látja, hogy migránsokra szükség van, mivel "tény, hogy a magyar lakosság fogy, fiataljaink jelentős része Nyugaton él vagy Nyugatra tart, emiatt nincs elég orvos, nővér, kőműves, villanyszerelő, bármilyen mesterember. Számos szakmában elfogyott a munkaerő, amire válaszul a nyomorult rabszolgatörvényt izzadta ki magából a kormány, mondván, dolgoztassuk tovább azokat, akik valamiért nem tudnak, nem kívánnak nekiindulni a világnak. Szóval kell a munkáskéz, ami lehet határon túli magyar, vagy lehet ukrán, ahogy a lengyelek csinálják. Vagy lehet akár szíriai, bevándorló vízummal, hatósági mérlegelés alapján, előre megszabott kvóták és a magyar gazdaság szükségletei szerint."

PestiSracok facebook image

A politológus természetesen nem felejtette el lemigránsozni azokat a venezuelai magyarokat sem, akiknek a kormány segítő kezet nyújtott. A Fideszről pedig határozottan azt állítja, hogy már nem demokratikus, hanem állampárt. A kereszténységgel kapcsolatban pedig arról beszél, hogy Orbán Viktor csak akkor gondolja komolyan, ha szüksége van rá.

Véleménye szerint Orbán kilépett a demokratikus keretek közül és létrehozta "az orwelli hangzású Nemzeti Együttműködés Rendszerét". Persze nem felejti el megemlíteni Mészáros Lőrinc nevét sem.

Kifejti azt is, mire költi az állami bevételt a kormány: valamennyi magánzsebbe vándorol, a nagyobb részéből viszont politikát csinálnak, amibe beleértendő a politikai hátország biztosítása. Nemcsak a választásra kell a pénz, hanem egyéb kampányokra, lobbistákra, hétköznapokra. Ráadásul Orbán nyilván spájzol a nehezebb időkre, hiszen ínségben is fizetnie kell majd azokat, akikre támaszkodik.

A CEU elüldözését hosszasan ecsetelő politológus szerint kegyetlenség, amit a kormány az intézménnyel tesz. Hangsúlyozza:

Bozóki a Fidesz-KDNP harmadik választási győzelmével kapcsolatban aláhúzza: tisztességes körülmények között nem nagyon fordulhat elő, hogy évtizedeken keresztül minden választást mindig ugyanaz nyer, annak ellenére sem, hogy erre akad nyugati, főleg német ellenpélda. Szerinte "ők megkérdőjelezhetetlenül demokratikus választásokon maradtak hatalomban".

Véleménye szerint a határon túl élők szavazati jogával is visszaéltek, hozzátéve: Orbánék minden valószínűség szerint befolyásolnak egyes ellenzéki politikusokat.

Bozóki András szerint az által elmondottak összefüggő rendszert képeznek, ezért tévedés ma Magyarországon szabad választásról és demokráciáról beszélni.

A teljes interjút a 24.hu oldalán olvashatja, ide kattintva.

Forrás: PS/24.hu; Fotó: Youtube

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?